110 éves a szabadkai zsinagóga

1902 szeptemberében, a zsidó nagyünnepek alkalmával szentelték fel,  és ekkor vehette birtokába a szabadkai zsidóság az új, nagy zsinagógáját. Építészei Komor Marcell és Jakab Dezső budapesti műépítészek voltak, akik az épületet a szecesszió, a magyar szecesszió stílusában álmodták meg. Az üvegablakok Róth Miksa budapesti műhelyében készültek. A századforduló Szabadkáján 3400 izraelita élt, a zsinagóga átadásakor hitközségi elnökük a neves író, dr. Milkó Izidor volt.

Az új zsinagóga átadási ünnepsége délután vette kezdetét. A belső tér fényárban úszott, amikor kigyulladtak a csillár lámpái. Az átadási ünnepség az Erdő utcai zsinagógában kezdődött. Itt Kuttna Mór főrabbi a frigyszekrényből kiemelt három Tórát. Innen baldachin alatt vitték át a Szent Tekercseket az új zsinagógába. A menetet a polgárok és a hívők százai kísérték. Bevonuláskor megszólalt az orgona. Lenyűgöző hangjának kíséretében vitték be és helyezték el a frigyszekrénybe a Tórákat. Ezt követően Kuttna Mór főrabbi meggyújtotta az öröklámpát, miközben imával köszönte meg az Örökkévalónak ezt a szép napot. Ezután dr. Singer Bernát mondott ünnepi beszédet.

 

A zsinagóga történetét bemutató teljes írás a Kisvárosi történetek oldalán található meg: http://kisvarositortenetek.blogspot.com/2012/10/110zsonagoga.html

 



KOMENTARI

OSTAVITE KOMENTAR