A Zsolnay-gyár titokzatos kék vázája!

Csak egy maradhat – hangzik el a Hegylakóban, és mintha ennek a mondatnak állítana emléket a Zsolnay gyárban még fellelhető és most már megtekinthető egyetlen kék Zsolnay-váza, melynek kacifántos, összefüggésekben igen gazdag történetét a szerb író, Boško Krstić foglalta össze egy könyvben. Több mint 100 éve, hogy kikerült a gyárból 11 embernagyságú váza, melyek bécsi rendelésre készültek. Oda hatot szállítottak, további kettőt Zsolnay Miklós Palicsnak adományozott és három maradt Pécsett. Kettő a gyárban, egy a Rózsakertben. Az időközben eltelt egy évszázad alatt mindenféle apokaliptikus esemény árnyékolta a vázák létét, volt amelyik elpusztult, volt amelyik megmaradt. A pécsi Zsolnay gyár vázái közül az egyiket egy teherautó semmisítette meg, a másik pedig sokáig hánykolódott a gyárban. De megkerestük és megtaláltuk, így aki kíváncsi erre a kék mázzal borított gyönyörű vázára, az megtekintheti a gyár területén, a Bóbita Bábszínház mellett. Egyelőre ott van.

 

A kerámiák érdekességekben bővelkedő történetéről a Writers in Residence program keretében Pécsett is vendégeskedett szerb író, Boško Krstić írt könyvet, melynek magyar kiadása folyamatban van.

Íme az intervjú az íróval:

 

Mit kell tudnia a magyar közönségnek Boško Krstić -ről? − Foglalkozásomat tekintve újságíró vagyok, szinte egész életemben az is voltam. Írni csak jóval később kezdtem. Még újságíróként írtam egy Szabadkai árnyékok című könyvet, ami tulajdonképpen egy kolumna volt abban az újságban, ahol dolgoztam. Aztán egy barátommal, aki szerkesztő volt az újságnál, kiadtunk egy könyvet, ami két év múlva majdnem 3000 példányban kelt el csak Szabadkán. Ezen kívül kiadtam néhány fontos szabadkai monográfiát is. Azok persze nálunk is nagyon nehéz évek voltak. Még a délszláv háború előtt a fő- és felelős szerkesztőket elbocsátották, én 2-3 évig nem írtam semmit. Akkor tettem fel magamnak a kérdést, hogy 25 év újságírói munka után mit tudnék magammal kezdeni. Így kezdtem el írni. Írtam először egy regényt A Behringer kastély címmel, ez később magyarul is megjelent. Nagy meglepetésemre az egyik legjobb szerb nyelven megjelent regény lett, egy akkori toplistán a legjobb öt között volt Szerbiában. Később megírtam a Vízöntő című könyvemet. Majd jött a Gesztenye utca nyomában, melyben a híres szabadkai Kosztolányi és Csáth mellett a szerb író, Danilo Kis születési helyét kutattam, amiről kiderült, hogy az a ház pont annak az épületnek a helyén állt, amelyben most én lakom. Aztán írtam egy emlékkönyvet is, ez volt a Kvazimodo. A könyv Szirmai-díjat is kapott, ami a leghíresebb vajdasági díj. Érdekessége, hogy zsűrijében mindig egy szerb, egy magyar és egy horvát ül.

 

 

−  Legújabb  könyvében a Zsolnayban készült kék vázákról ír. Miért? − Mindig is foglalkoztatott Szabadka, de nem lokális értelemben,  hanem olyan dolgok tekintetében, amelyek révén Szabadka valamilyen kapcsolatot  mutat más városokkal vagy országokkal. A kék vázákkal összefüggésben elsősorban  az érdekelt, hogy kitől vagy kiktől erednek. Azt mindenki tudta nálunk is, hogy  1906-ban a Zsolnayban készültek, és eredetileg Bécsből rendelték meg őket a Duna  partjára. Azt viszont már kevesebben tudják, és fontos megemlíteni, hogy  Pécsett több, egészen pontosan tizenegy készült, melyekből három Pécsett maradt − kettő a Zsolnay-gyár udvarán, a harmadik pedig a Rózsakert étteremben −, kettő  pedig Palicsra került. 1910-ben, amikor befejezték a palicsi fürdőt, épp akkor  járt ott Zsolnay Miklós, aki elismerése jelül ajándékozta a két vázát. Nemcsak  azért, mert Palics nagyon tetszett neki, hanem mert a legfontosabb épületeket  nagyon sok Zsolnay kerámiával díszítették. Érdekes, de ugyanakkor nagyon szerencsétlen  ezen vázák sorsa. A régi vázákból sajnos egy sem egész, egy sem maradt meg  eredeti állapotában. Palicson a második világháború végén, 1944-ben egy orosz  tiszt az egyik szájába lőtt kétszer, meg is maradtak a lövésnyomok. A másikat  pedig valami barbárok egyik éjjel ismeretlen okból ledöntötték. A pécsi vázák  sorsa sem szerencsésebb. Tekintve, hogy ez a kerámia nem bírja a nagy hőmérsékletkülönbséget, ezek is, mint az összes többi, szétrepedeztek, ráadásul a kettő közül az egyiket a gyár udvarában egy teherautó megsemmisítette. A Rózsakertben lévő van a legjobb állapotban. A bécsi vázáknak szintén érdekes a története. A második  világháború bombázásai következtében öt váza eltörött. Az egy épen maradt vázát  megőrzés céljából múzeumba helyezték. 1975-ben az osztrákok megpróbálták  elkészíteni a váza mását. Nem tudták, hogy Zsolnay vázákról van szó, ugyanis  egyiken sem volt rajta a Zsolnay jele. Nem sikerült nekik. Helyette betonból  csináltak replikákat, amik persze nem voltak olyan szépek, mint az eredetik. 2007-ben voltam Bécsben, amikor is nagy meglepetésemre már hat egészen új váza volt a régiek helyén. Ezután Pécsett tartózkodásom idején megkérdeztem a Zsolnayban,  hogy mikor csinálták meg, de ők még jobban meg voltak lepve, mert nem is tudtak róla. Akkor elkezdtem kutatni egy bécsi ismerősöm segítségével. Kiderült, hogy a bécsiek kitaláltak egészen új technológiát, új anyagokkal kísérleteztek, és így sikerült legyártaniuk a vázákat.

− Kalandos  történet. − Minden úgy kezdődött, mint egy útikalauz, vagy mint egy vidám mese. De közben felsejlettek érdekes kapcsolatok Pécs, Bécs és a Szabadka  között, amelyek egykor egy ország, egy monarchia városai voltak, és felmerült a  kérdés, hogy mi maradt abból a nagy kulturális tájból. Ez a „váza mese” nagyot sokat elárult arról, hogy a kommunikáció itt is, mint sok más esetben szét van repedve,  szét van szakítva, akárcsak a vázák. Nagyon sok új motívum került napvilágra, például, hogy hogyan tűnt el a szabadkai villamos, hogyan tűnt el a pécsi villamos, mit  jelent Pécsnek Hunyadi János, akinek a lovas szobra a fő téren áll, és miért  nincs Szabadkán Hunyadi-szobor, hiszen a szerb legendákban is ugyanúgy szerepel, mint a magyaroknál, ráadásul Hunyadi volt Szabadka első tulajdonosa. És az is kiderült, hogy a régi Orient Expressz is összekötötte ezeket a városokat.

 

− A könyv ennek a mesének egyfajta dokumentációja, nem pedig szépirodalmi mű? – Ez egy dokumentumpróza. A rengeteg információn és  képeken kívül vannak benne versek, részletek a regényeimből stb. Egy kicsit hasonlít  a detektívregényekre, hiszen itt is kutatásról, nyomozásról van szó. Sikeres  nyomozásról, hiszen mára tudjuk, hogy ki a megálmodója a vázáknak. Friedricho Ohmann-nak hívták, a nevével  ellátott tervrajz a könyvben is megtalálható.

 

− Akadt Pécsett  segítsége ebben a nagy ívű nyomozásban? − Nagyon aranyos és segítőkész volt mindenki, akivel  beszéltem, de legtöbbet Bobánovics István segített. Ő kalauzolt a végig a  gyáron, nagyon sok titkot osztott meg velem, de a tervek másolatait például a Zsolnay Múzeumban bocsátották rendelkezésemre. Komor Istvánnnal is volt egy  érdekes történetem. Amikor nála jártam, egy képre lettem figyelmes, ami a falon  lógott. Meg is kérdeztem, hogy honnan van, ugyanis az egyik kék vázát  ábrázolta. Ő pedig készségesen elmondta, hogy egy palicsi képzőművésztől, Kis  Endrétől kapta, aki Pécsett fejezte be tanulmányait. Ezek az apró kapcsolódási  pontok színezték ki a történetet.

 

Forrás: Eozin Magazin



KOMENTARI

  1. bać Lazo kaže:

    Interesantno, mnogo. Prevedite u nastavku, za širu publiku. Fala unaprid.

  2. Iby P. kaže:

    Postovani Lazo,

    O plavoj vazi je objavljen clanak i na srpskom:
    http://www.gradsubotica.co.rs/plava-vaza-%e2%80%93-propast-i-uskrsnuce/

    Ako smatrate da bi ovaj clanak treba da bude objavljen i u prevodu, nije problem.

    Sa postovanjem     
       

OSTAVITE KOMENTAR