Kisvárosi történetek I.: A pesti gyors

„A pesti gyors percnyi pontossággal futott be, és a hatalmas mozdony a jámbor sárszegi publikum szórakoztatására rikkantott, szikrákat eregetett, afféle alkalmi tűzijátékot rögtönzött. (…) Gőgös pestiek érkeztek, gyönyörű takarókkal, disznóbőr bőröndökkel, melyeket hajlongva vett el tőlük a Magyar Király portása, aztán kikísérte őket a fogadó üvegezett, világos omnibuszáig, és hazavitte a vendégeket, kiket friss vacsora, tiszta szoba várt. Azok, akik tovább utaztak, nem sokáig néztek ki a jelentéktelen állomáson. Legfölebb félrevonták a függönyt, aztán megint összecsukták, fitymáló arckifejezéssel. Egy villanyfényes ablaknál európai kényelemmel fölszerelt, külföldinek tetsző hölgy állt sállal a nyakán, s a rozsdás, szivattyús kutat meg az állomásfőnök ablakaiban levő muskátlikat nézegetve ábrándozott, micsoda nyomorult fészek lehet ez itten. Az étkezőkocsi konyhájában, az ablak előtt, pillanatra föltűnt a szakács, fehér sapkájával, piros arccal és valamin jóízűt nevetett. Most hágott tetőpontjára a szülők riadalma. Ha izgatott állapotban vagyunk, akkor minden jelentőssé válik, amit különben meg sem figyelünk. Ilyenkor maguk a tárgyak is – egy lámpaoszlop, egy kavicsos út, egy bokor – fokozottan éli a maga ősi, zárkózott, embernek ellenséges életét, s szívünket fájdítva mutatja közönyös mivoltát, úgyhogy visszadöbbenünk tőlük. Az emberek pedig, kik mindig önzőek, és testvértelenül rohannak céljuk felé, egy szavukkal, egy mozdulatukkal emlékeztetnek bennünket, milyen egyedül vagyunk, és ez a szó, ez a mozdulat minden látható ok nélkül örökös jelképévé dermed lelkünkben az élet egész céltalanságának.“ Kosztolányi: Pacsirta, részlet

A pesti gyors története a Kisvárosi történetek oldalon folytatódik: http://kisvarositortenetek.blogspot.com/2012/09/a-pesti-gyors.html



KOMENTARI

OSTAVITE KOMENTAR