Rózsa Sándor az Alföld legrettegettebb banditája

A „betyárkirályként” elhíresült haramiavezér  Rózsa Sándor 1813. július 16.-án született  Röszkén. Anyját Kántor Erzsébetnek hívták. Apját, Rózsa Andrást korán elveszítette, mert lólopásért felakasztották. Más források szerint rablás közben Bácskán agyonütötték. Anyja sem az ő, sem öt évvel fiatalabb öccse, András taníttatásra nem tudott költeni, így   sem írni, sem olvasni nem tanult meg soha.A rendkívüli testi erővel megáldott fiatalember,  az ellene kiadott körözőlevél tanúsága szerint „vékony, tiszta ábrázatú, szőkés hajú, olyan szemöldökű, kék szemű, hosszas orrú, bajuszos” legény volt.

23 éves korában  a szegedi börtönbe került,  Darabos István gazdától két meddő tehén ellopása miatt. Szökése után futóbetyárrá lett, és hírhedt betyárkalandok sokasága kapcsolódott nevéhez. 60 kitudódott bűnesete ismert. Megölt két katonát, a makói csendbiztost, tanyákat rabolt ki, szarvasmarhákat, lovakat hajtott el. Mindezért állandó menekülésben, üldöztetésben volt része. Az alföld hatalmas pusztáin, tanyáin bujkált, többek között  egy tanyán amelyik  a Ludasi-tó partjának keleti részén található. Sándor  állítólag a Veszelka családnál talált gyakorta menedéket. Először 1845-ben kegyelmi kérvényt nyújtott be a királyhoz, miszerint szeretne becsületes életet élni. A kérvényt azonban elutasították.

Rózsa Sándor betyár életéről szóló sorozatfilm,Oszter Sándor


 

1848-ban személyesen Kossuth Lajos kereste meg a szegedi betyárvezért, mert a honvédség nem bírt a Délvidéket megszálló, kegyetlenkedő szerbekkel. Rózsa Sándor vállalta a felkérést, hogy védje meg a hazát, cserébe amnesztiát, menlevelet kapott, amelyet Kossuth maga állított ki. Így 1848. október 13-án a Honvédelmi Bizottmány  ( OHB )mentelmével a betyár és mintegy 150 fős különítménye  a honvédek oldalán belépett a háborúba, és a karikás ostorral, pisztollyal felszerelt szabadcsapat elsősorban a déli szerbek ellen küzdött, és amellyel országos hírre tettek szert. Még a pesti lapok is arról írtak, hogy csodájára járnak az emberek Rózsa Sándor 150 fős betyárseregének, amely sorra vonult be a délvidéki városokba , fittyet hánynak  az OHB utasításaira, és ráadásul tovább fosztogattnak. A betyárok egytől egyik daliásak, erősek voltak, duzzadó izmokkal. A legszebb lovakon ültek, hiszen a puszta legszebb lovai nekik jártak. Bő gatyájuk, ingjük lobogott a szélben, kalapjuk alól tüzes szemek néztek az ámuló nép fiaira és a betyárok iránt azonnal szerelemre lobbanó leányokra. A délvidéki honvédek vezetője, a legendás Damjanich János tábornok is elismerően szólt a betyárseregről, amely a strázsai csatában rommá verte a szerb túlerőt. A gyermekkoruk óta kardforgatásra nevelt szerb granicsároknak esélyük sem volt a számukra teljesen ismeretlen fegyverrel, a karikás ostorral támadó magyar betyárokkal szemben, akik az ólomvégű ostorokkal kicsapták a szemüket, vagy a nyakuknál fogva rántották le őket a lóról. A strázsai csata után 637 szerb halott maradt a csatamezőn, miközben nincs arról adat, hogy egy betyár is meghalt volna. Miután azonban Kossuth felkérte Rózsa Sándorékat, hogy büntetőszázadként tegyenek rendet néhány délvidéki szerb és román faluban, a kényes, főleg német származású honvédtisztek panaszkodni kezdtek a betyárokra.

 

 

 

Tény, hogy a puszta fiai Rózsa Sándoron kívül senkire sem hallgattak, ráadásul szerettek jókat inni, gyakran verekedtek és a szép nőket sem vetették meg, emiatt a katonaemberek szemében fegyelmezetlennek tűntek. Panaszkodásaiknak akkor lett meg az eredménye, amikor a románok lakta Ezeres községbe küldte Kossuth a betyárokat azzal az utasítással, hogy csapjanak oda a falu lakóinak, akik a román ortodox pópa felbiztatására megölték a magyar jegyzőt. A betyárok ennek megfelelően, büntetni mentek: felgyújtották a községet, közel 40 románt megöltek, az ortodox pópát pedig fordítva felültették egy szamárra és fel-alá kergették a faluban, miközben a rekvirált bort itták. Rózsa Sándorék elvégezték, amivel megbízták őket, ám a betyársereget mégis leszerelték. A szabadságharcban így szervezetten már nem is vettek részt, de később a Szeged környéki tanyavilágban újra összeállt a betyárok hada.

Rózsa Sándor felbukkanásával nyert igazi értelmet a „betyárbecsület” szó. Valódi igazságosztó volt – nemcsak a nép, de a többi haramia között is.

A zsákmányt mindig egyenlően porciózta ki zsiványcimborái között, magának sosem hagyva többet, mint másnak. Mi több: barátai családját is felkarolta, ha bajba jutottak. Rózsa eredeti mestersége szerint pásztor volt – és lám, később, betyárként sem lett hűtlen szakmájához: komoly karriert futott be mint „a nép pásztora”.

 

Rózsa Sándor már a szabadságharc bukása előtt törvényen kívülre került, majd 1849 után újra körözést adtak ki ellene. A katonai hatóságok páratlanul magas vérdíjat, 10 000 pengőforintot ajánlottak fel a nyomravezető számára.A tekintélyes összeg dacára Rózsa Sándor még sokáig kijátszotta a katonák és pandúrok éberségét, mígnem 1857-ben komája, Katona Pál elárulta őt.

A betyár Theresienstadt hírhedt börtönébe került, ahol a kiegyezést követő, 1868-ban meghirdetett amnesztiáig raboskodott. Miután szabadlábra került, szinte azonnal visszatért régi életéhez, és újjászervezett bandájával újfent az Alföld tanyavilágát terrorizálta. Bár Rózsa Sándor ekkor már túl volt 55. életévén, vakmerősége szemernyit sem kopott meg – legmerészebb rablási kísérlete éppen az utolsó volt, mely során a Szeged és Budapest között közlekedő postavonatot próbálta meg kirabolni – valahogy úgy, ahogy azt a vadnyugati filmekben láthattuk. Rózsa Sándor számos társa életét vesztette az akcióban, ő maga pedig megsérült a térdén, így a kudarcot követően nemsokára  Ráday Gedeon királyi biztos kezére került.  1873. május 5-én került a Szamosújvári fogdába. A börtönben szabóság, illetve később gyengesége miatt harisnyakötés volt a munkája. Egészsége azonban nagyon megromlott, és 1878. november 22-én gümőkórban halt meg a szamosújvári fegyházban.

Rózsa Sándor alakjához kötõdnek más betyárok által elkövetett  tettek is. A Dél-Alföldön, elsõsorban Szeged környékén gazdag a Rózsa Sándorral kapcsolatos balladák sokasága jött létre. A legkülönbözõbb balladákat énekelték nevével, de egyet sem lehet konkrétan a kalandjával azonosítani. Évtizedek múltán ez a kétségkívül karizmatikus ember a pusztai életmód, a magyar virtus és szabadságvágy legfőbb szimbóluma lett, és vélhetően így emlékeznek majd rá a jövendő generációk is.



KOMENTARI

  1. Lansky kaže:

    Danas na tom mestu

  2. Nucky Thompson kaže:

    🙂 …ehhh..

     

OSTAVITE KOMENTAR