Székely Tibor munkássága – III. Rész

Utazó, poliglóta-eszperantista, muzeológus, újságíró, útirajzíró.

 

 

Megfordult 90 országban, bebarangolta az  oserdoket, a sztyeppéket, sivatagokat. Huszonöt nyelvet értett,  kilenc nyelven beszélt, írt és olvasott. Sokáig elnöke volt a  Nemzetközi Eszperantó Szövetségnek. Számos könyvet publikált  számos nyelven. 30 kötete jelent meg. Ezeket nem magyarul írta. –  Az indiánok földjén, Éjfélkor dolnek a pálmák, Vihar az oserdeiben, A pápuák szigetén, a világjáró vadász, Regényét, a Kumevava, az oserdo fia címut tizenhat nyelvre fordították le és még Japánban is több százezernyipéldányban megjelent és 1981-ben az év ifjúsági regényévé kiáltják ki a felkelo nap országában.

 

Műveit számos nyelvre fordították le. Utazásai során pénzt és időt nem sajnálva igyekezett minél több olyan tárgyat begyűjteni, amely felkeltette érdeklődését, s amit érdemesnek tartott tartós jelleggel a birtokába venni.  Ayt vallotta, hogy érdemes más nyelveket is megtanulni, mert így új barátságokat is könnyebb kötni – mennyire igaza volt. Ezt én is tapasztaltam.  Ez a felfogás utazásai során is sokat segítette, s hozzájárult ahhoz is, hogy gyűjteménye nem egy darabját ajándékba kapta. A tárgyakat gondosan leltárba vette, szakkartonokra vezette, fényképeket is készített róluk. Ahol lehetett, feltüntette a fontosabb adatokat is: hol és mikor, milyen körülmények között került a tárgy hozzá, melyik néphez, törzshöz kötődött, használatban volt-e a begyűjtés stb. Nyugodtan mondhatjuk, hogy egy szakszerűen kezelt gyűjteményről van szó. A gyüjtemányhez tartozik még  számos a hangzó-, film- és képanyag, ami  az expedíciói során készült ami  talán már egy megszűnt szokásvilágot örökített meg.

 

Szákely Tibor: ,,Hová tartozom? Mindazokra  a helyekre, amelyeket eddig megjártam. Mindenünnen magammal hoztam valamit, s mindenütt otthagytam önmagam egy darabkáját“ – vallja az író a Lármás szellemek éjszakája címen posztumusz (1992, Újvidék, Agapé) megjelent könyvében.

 

Szabadkán élt ás munkálkodott, de  sajnálatos módon a szabadkai Múzeum nem tudott helyet biztosítani a hagyaték számára. A városnak nem kellett egy darabka sem  a gyüjteményből  –  így a   jelentős része (mintegy hatszáz tárgy: zömmel maszkok, fejfedők, hangszerek) 2005 és 2010 között a zentai Városi Múzeumba került, ahol különgyűjteményként (Székely Tibor-gyűjtemény) őrzik. Utolsó informáciúk szerint,  sajnos jelenleg még nincsenek meg a feltételek arra, hogy egy részét állandó kiállításon mutassuk be.

 

 

Szákely Tibor hagyatéka, amit nyugodtan nevezhetünk kincsnek,  csak az egyike a sokak közül  amire városunk nem tartott igényt és  amitől a városatyák és a Múzeum megfosztotta a mult, a jelen és jövő generációit. Hagyatáka része Zágrábban és Zentán van , a többi pedig szétszórva a világban.

 

Folytatjuk:  Székely Tibor és Erzsébet – IV rész



KOMENTARI

OSTAVITE KOMENTAR