Magyarosítás vagy magyarosodás

A dualizmus korszaka a magyarság térnyerését hozta magával, hiszen a magyarok aránya 1910-re az országon belül 54,5%-ra emelkedett, ami részben a nemzetiségek asszimilációja révén volt lehetséges. A nemzetiségek közül az asszimiláció legjobban a magyarokhoz kulturális és vallási szempontból is legközelebb álló németeket és szlovákokat valamint a zsidó lakosságot érintette, míg az életmódjában, vallásában különböző szerbeket és románokat sokkal kevésbé. Az elmagyarosodás azonban nem minden esetben jelentett végleges etnikumváltást. Az 1910-ben magukat magyarnak valló szlovákok tízezrei továbbra is mindkét kultúra hordozói voltak, és a többségük a történelmi Magyarország felbomlása után ismét szlovák identitásúvá vált.

 

Az asszimiláció hatása nem egyformán érvényesült a társadalom különböző rétegeiben és élethelyein sem. A falusi lakosság között csupán elenyésző méretű volt, és ennek következtében a szlovák-magyar etnikai határ gyakorlatilag nem változott. Az északi megyékben lakó falusi szlovák lakosság nagy része zárt közösségekben élt, ahol nem érvényesülhettek ezek a hatások, s ahol még a magyar nyelv ismeretére sem volt szükség. Ennek köszönhetően 1910-ben is csupán a szlovákok 21%-a tudott magyarul.

 

Jelentős volt viszont a felföldi városok elmagyarosodása, ahová a gazdasági fejlődés hatására tömegesen költöztek magyar nyelvű hivatalnokok és szakmunkások. Pozsonyban, amely a dualizmus kezdetén még német nyelvű város volt 1880 és 1910 között a magyarok aránya 15,7 százalékról 40,5%-ra emelkedett. De hasonló folyamatok játszódtak le az északi megyék szinte valamennyi jelentős városában, így az 1910-es népszámlálás szint Zólyomban a lakosság 56,5%, Besztercebányán pedig 48,8%-a vallotta magát magyarnak.

 

Magyarország nemzetiségi megoszlása (Horvátország nélkül) 1880-ban és 1910-ben

anyanyelv

1880

1910

%

%

magyar

 6 403 687

46,63

9 938 134

54,56

német

 1 869 877

13,62

1 901 042

10,44

szlovák

 1 855 442

13,51

1 946 165

10,68

román

 2 400 000

17,50

2 948 049

16,18

rutén

     353 226

2,57

464 259

2,55

szerb-horvát

     631 995

4,60

642 973

3,53

egyéb

     215 038

1,57

374107

2,06

összesen

13 732 300

      100,00

18 214 727

      100,00

 

„Önkéntes "magyarosodás" vagy hatalmi eszközökkel erőszakolt "magyarosítás" eredménye volt a magyar nemzet e kétmilliós nyeresége? Az asszimiláció alapjában és egészében véve természetes és spontán folyamat volt, amelyben a Kárpát-medence sajátos gazdaságföldrajzi és települési viszonyai éppúgy szerepet játszottak, mint a 19. század folyamán fellépő népesedési, gazdasági és társadalmi tényezők. A korabeli magyar politikai vezetőréteg ezt a magyarosodási folyamatot igyekezett elősegíteni és gyorsítani. Erre lényegében csak egyetlen többé-kevésbé hatékony eszköz állott rendelkezésére: az iskola, a magyar nyelv kötelező oktatása, valamint magyar tannyelvű állami iskolák létesítése. A magyar nyelv ismerete önmagában természetesen még nem jelent magyarosodást, de szükségszerű előfeltétele annak. 1880 és 1910 között több mint kétmillióval nőtt a magyarul beszélő, de nem magyar anyanyelvű állampolgárok száma, s arányszámuk 14 százalékról 23 százalékra emelkedett. A "magyarosítási" törekvések azonban csak ott hoztak eredményt, ahol a feltételek a kevert település, s a magyarok és nem magyarok tartós együttélése és érintkezése révén adva voltak. Vagyis ahol az asszimilációt elősegítő gazdasági, társadalmi és népesedési tényezők a magyarságra nézve kedvezően hatottak, s ennél fogva a nem magyar állampolgárokban megvolt a "hajlandóság" a magyarosodásra.”

 

Katus László: Etnikumok, nemzetiségek. In: Szentpéteri József (főszerk.): Magyar Kódex. 5. Az Osztrák-Magyar Monarchia. Magyarország művelődéstörténete 1867-1918. Kossuth Kiadó. Budapest, 2001. 348-349. p.

 

„A modernizáció és az átalakulás magyarországi „sajátossága”, az elmagyarosodás hatással volt Szlovákia területének etnikai viszonyaira. Nem csupán a szlovákok között okozott csökkenést, de valamennyi etnikum esetében kimutatható a létszámuk növekedésének megakadása vagy fogyása. A zsidóság, amelyet vallásnak fogtak fel, nagyrészt elmagyarosodott. Ellenálltak viszont a magyarosodásnak az ortodox zsidók. Az asszimilációs folyamatok elsősorban a városokban hatottak. A szlovák vidék a maga tradícióival és erősen rögzült szociális és nyelvi normáival nagyfokú ellenállást tudott tanúsítani a magyarosító tényezőkkel szemben. (…)

 

A valóság az, hogy az új gazdasági tényezők által kiváltott természetes asszimiláció és az erőszakos magyarosítás, melyeknek arányát lehetetlen számszerűen kimutatni egymással párhuzamos, hosszú távú és fokozatosan erősödő hatása azt eredményezték, hogy az első világháború előtt lelassult a szlovák etnikum természetes növekedése. Az asszimiláció és magyarosítás elsősorban a városokban és ipari központokban volt intenzív, a legerősebb pedig a szlovák régión kívül élő szlovákok között volt.”

 

Dušan Ková? a kol.: Slovensko v 20. storo?í. Na za?iatku storo?ia 1901-1914. Veda, Bratislava, 2004.

 

„A természetes és tényleges szaporulat különbsége alapján (a migrációs veszteségek figyelembe vételével) a magyarság a dualizmus fél évszázada alatt közel kétmillió friss asszimilánssal gyarapodott. Ebből az elmagyarosodott szlovákok száma megközelítette a 400 ezret, és ezzel a szlovákok az asszimilációs veszteséget tekintve a magyarországi zsidóság (700 ezer) és németség (800 ezer) mögött a harmadik helyen álltak.”

 

Szarka László: Szlovák nemzeti fejlődés – magyar nemzetiségi politika 1867-1918. Kalligram, Pozsony, 1995. 65. old.

 

„Sem a szerb, sem a román kormánypárti hivatalnok nem mondja magáról, hogy ő többé nem szerb és nem román. Hogy is mondhatná, hisz természete tiltja. Lehet belőle politikai kaméleon, de otthon, a családban, a bálokon, megmarad szerbnek és románnak. Milyen hatalmas előny ez velünk szemben, ahol amint hivatalt kap valaki, máris megtagadja szlovák mivoltát egész családjával együtt. Egyetlen sort sem olvas többé szlovákul, és mint beteg kutya szégyenkezik amiatt, hogy Isten szlováknak teremtette őt.”

A Szlovák Nemzeti Párt hivatalos lapjában, a Národnie Noviny-ben 1902-ben megjelent írás.

 



KOMENTARI

OSTAVITE KOMENTAR