Szabadka a világháborúban 1914 – 1918

Frankl István: Emlékezések 

 

Viharelőtti szélcsendben éltünk, nyomott volt a hangulat, politizáló körökben beszélgettek egy esetleges orosz háború­ról, csak azt nem sejtették, hogy ki kezdi meg és hol fog ki­robbanni. A szarajevói merénylet elindította a lavinát. Benne vol­tunk a háborúban. A közigazgatás átalakult háborús üzemmé, megállt minden köz- és magánépítkezés, minden közmunkát redukáltunk, nem volt munkaerő, a munkaképes emberek me­net zászlóaljban, útrakészen voltak a harctérre. A városi mérnöki hivatal is átalakult tűzifa- és szénelosz­tó hivatallá, ez lett a főfoglalkozásunk.

ferenc.f.

Gavrilo Princip szerb diák meggyilkolja Ferenc Ferdinándot és a feleségét, Chotek Zsófiát

(1914. VI. 28.)

A világháború kitörése előtti napokban üresedett meg a kalocsai érseki szék. Csernoch János esztergomi érsek és her­cegprímás lett, utódjául a kalocsai érsekségben Váradi Árpád következett. Az érseki székfoglalás a szarajevói merényletet követő napok nyomott hangulatában tartatott meg a szokásos pompa mellőzésével, amelyen Szabadka képviseletében a városi ta­nács küldöttségileg vett részt.   

 

A háború kitörése a nyár közepére esett, az általános mozgósítás képe meglátszott a városon, a temérdek bevonult katona és népfelkelő nem fért el a kaszárnyákban, húszas csoportokban magánházakban lettek elszállásolva; nyár lévén, fészerekben, mosókonyhákban, mellékhelyiségekben laktak, szalmán aludtak, néhány nap múlva beöltözve és felszerelve, virággal a sapkájukon, dalolva indultak a harctérre, sokan közülük a hősi halálba.

Indulás a frontra

                                                                   Indulás a frontra 1914-ben

Palics a háború kitörésének hírére kiürült, a vidékiek el­utaztak, a villalakók beköltöztek városi lakásaikba. Az elcsendesedett fürdőhelyen délutánonként az árnyas utakon egy hosszúhaju, komoly tekintetű, magános fiatalem­bert lehetett látni, gondolataiba mélyedve – sétálgatni. Gyóni Géza volt. aki akkoriban került Szabadkára, mint fiatal, kezdő hírlapíró egyik szabadkai lapnál dolgozott. Itt alig ismerték, nem igen fordult meg társaságokban, magának élő, zárkózott természetű ember volt. A Virág utcá­ban lakott, a Vojnits kúriának szemben. Beszélték akkoriban, hogy egy szabadkai szépasszony megigézte, az lett a múzsája; a harctéren és az orosz fogság­ban irt legszebb versei közé tartoztak azok, melyeket ideális szerelme személyéhez intézett. Szabadkáról ment a harctérre, ahonnan többé nem tért vissza, valahol Krasznojarszkban álmodik a szabadkai napok­ról, a szép asszonyról, aki ma már talán fiatal nagymama.

 

1914 – A háborús epizód

Szeptemberben kaptam egy csapat szerb hadifoglyot, akik a mi magyar útmunkásainkkal és azok felügyelete mel­lett a törvényhatósági utak szélein állott és a város tulajdo­nát képezett öreg akácfák kivágásával foglalkoztak. Rakásra gyűjtöttük a fát az elkövetkezendő szűk esztendőkre. Egy alkalommal, amikor a hadifogoly munkák ellenőrzése végett az egyik törvényhatósági úton kint jártam, a hadi­fogoly munkások közül kilépett és elébem állt egy erősen barnabőrű, inkább oláhcigánynak, mint szerbnek látszó em­ber; az útmester – aki beszélte a szláv nyelvet – tolmácsolta a kérését, amely abból állott, hogy vegyek neki egy hegedűt, ő majd a déli pihenő órákban és ünnepnapokon hegedül társainak. A hadifogoly már nem ellenség, teljesítettem a kérését, vettem neki egy hegedűt.

 

A következő alkalommal, a déli órákban jártam kint ná­luk. Az ebéd utáni félóra közben szólt a hegedű és az árok parton heverésző hadifoglyok elmélázva hallgatták a monoton, bús szláv dalokat. Az idősebbek gondolatai talán otthon jár­tak, a Morava vagy a Timók völgyében élő családjaiknál, feleségeik, gyermekeiknél; a fiatalabbak pedig az otthonha­gyott, feketeszemű Milicák, Jelenkák, Deszankákra, mátkáik­ra emlékeztek.  A tél beálltával a hadvezetőség bekérte a hadifoglyokat, gyűjtőtáborba vitték őket, beljebb az országba.

 

Mikor átadtam őket, az én hegedűs foglyom megint elébem lépett, magyarul köszönte meg a hegedűt és át akarta adni; neki ajándékoztam. Magyar szavai megleptek és elgondolkoztam ezen; hiszen a mi fiaink a gimnáziumban nyolc évig tanulják a latin nyelvet, de ezalatt nem viszik annyira, hogy latinul megértessék magukat. Ez a cigánygyerek két hó­nap alatt a magyar munkásoktól megtanult vagy száz magyar szót és ez az ő gondolatkörének elég volt arra, hogy magya­rul megértesse magát. Valahogy eszembe jutott még az is. amit egyszer egy Mikszáth tárcacikkben olvashattam, hogy :»Az ember egyesztendei tanulás után egész rendesen belegyakorolhatja magát az egérfogásba, de a macska ezt már hathetes korában is érti.«

 

A háború utolsó évei 1916-1918

Nehéz három év volt, lefokozott életigények között telt az idő. A harcterekről jöttek a szomorú híreik, több úri csa­lád egyetlen fia esett el, szaporodtak a hősi halottak. Dr. Regényi Gábor, Mukics Attila, Bezerédi Ákos, Mamuzsich Józsi, Krizse József, Szudárevics Benedek, Sárói Szabó Lajos, Budánovics Antal, Dembitcz Andor és még sokan a többi nép­osztályokból haltak hősi halált, és borítottak gyászba sok csa­ládot idehaza.

haborus-007

                                           Szabadkaiak az I. világháborúban

                                     1917 Cambria, Pozsár János ( áll első balról)

A háború vége felé, mikor a frontkatonák élelmezése megnehezült, Szabadka kivette részét az élelmiszereknek a harctérre küldéséből. Zsírt és füstölt szalonnát hetenkint több vagonnal küld­tünk a harcterekre. Ezt a tekintélyes mennyiséget, mind az agrárváros közön­sége, gazdag és szegény hordta össze közadakozásból. A vá­rosi mérnöki hivatal volt megbízva a gyűjtéssel. Mikor köz­hírré lett téve és fel lett szóllítva a lakosság az adakozásra, nem győztük átvenni a sok szalonnát és zsírt. Egyik városi épületben, zsírolvasztót állítottunk fel, és ott, az ezer és ezer felől összehordott zsírt, összeolvasztottuk, úgy öntöttük százötven kilós fahordókba, kihűlés után pedig vittük a vasútra.

 

Áldozatkészségben, reménykedésben multak a hónapok, főleg 1917 elején, amikor hadihelyzetünk, az orosz front fel­bomlásakor kedvező volt. A hadihelyzet azonban nemsokára megfordult, az ország belpolitikai helyzetében is, a bomlás jelei mutatkoztak. Gróf Tisza István távozásával indult meg lavinaszerűen a belpolitikai élet bomlása. Az utánna követke­ző kormányok, a nagy időkhöz képest, gyengék, tehetetlenek voltak. A vidéken, a Tisza István bizalmából működő főispá­nokat kicserélték. Szabadka is új főispánt kapott, Balogi Ernő zombori ügy­védet nevezték ki, Bácsmegye és Szabadka főispánjává, aki függetlenségi párti politikus volt. Rövid életű főispánsága, az őszi rózsás forradalomig tar­tott. Ekkor Pleszkovics Lukácsot, szabadkai függetlenségi párti ügyvédet nevezték ki főispánnak, aki Bíró Károly pol­gármesternek politikai és személyes ellenfele volt. Bíró Károly nem várta be, hogy az új főispán elfoglalja hivatalát, lemondott polgármesteri állásáról, visszavonult, ki­ment a birtokára gazdálkodni.

 

A legvészesebb időben, polgármester nélkül maradt a vá­ros, mely hasonlított, a viharzó tengeren, kormányos nélkül hányódó hajóhoz. Zűrzavarban eltelt három hét múlva, 1918 november 13- án, bekövetkezett a megszállás, Szabadka és az itteni szép élet, a múlté lett. 

 

A megszállás alatt 1918-1920

1918 november 13-án. egy öt-hatszáz főből álló, leron­gyolódott, bocskoros szerb csapat, megviselt sovány lovakon és öszvéreken vonult be Szabadkára, puskalövés nélkül el­foglalva az elalélt várost. Másnap, miután látták, hogy nincs ellenállás, jöttek ujabb csapatok és elfoglalták az üresen hagyott kaszárnyákat. A magyar csapatok által itthagyott ruhával és katonai felszere­léssel tömött raktárokból kiöltözködve, megkezdődött a kato­nai közigazgatás, a nekünk szabadkaiaknak, oly szomorú na­pok.

 

Napról napra látnunk kellett, hogy a durva és vad erő­szak, miként iparkodik ezt a magyar várost átfesteni a saját képére, eltörölni, megsemmisíteni mindent ami magyar. Megütközéssel láttuk, hogy a benszülött, nem magyar anyanyelvű polgártársaink közül, kik azok, akik megfeledkez­ve arról, hogy mindenüket amiük volt, a magyar hazának köszönhették, velünk ,mindenben egyforma jogú polgári voltak Szt. István országának – miként álltak a bevonult uralom mellé, részben érvényesülés, részben szivük, eddig rejtve őr­zött érzelmei miatt.

 

Nem gondoltak ezek arra, hogy az az ország, melyet vak gyűlölet, bosszúállás és hatalmi önkény kovácsolt össze, össze nem illő népekből és földrajzilag nem egységes területekből,   nem fog fennállhatni sokáig, azt pedig éppen nem gon­dolták, hogy közülük még többen megérik, miszerint ismét Szt. István országának lesznek alattvalói.

Trianon

 

Megszállt szülővárosunkban majdnem két évig éltünk, szomorúbbnál szomorúbb napokat, reménykedve egy kedvező fordulatban, de amikor 1920 június 4-én Trianonban elhang­zott a reánk nézve annyira szomorú ítélet, az én családom sorsa is eldőlt. Miután a város ügyeit intéző új hatóság, nekik megfelelő, alkalmas szerb utódot kaptak, engem megfosztottak állásom­tol, a hűségeskü megtagadása miatt nyugdijat nem adtak, három magyar nevelésű fiammal nem tudtunk itt mihez kez­deni, belekényszeritettek, hogy szülőföldünknek búcsút mond­junk.  1920. december 17-én mentünk el, búcsúzás fájdalmas volt, a megszokás vonzalmával szeretett családi házunktól, a palicsi villától, a ludasi ősi kisbirtoktól, a szállástól, végleg elszakadni nem volt könnyű. Szüleink sírját, kedves rokonokat és barátokat hagytunk itt, akik közül ma már kevesen élnek.

 

Kortársaim és a fiatalabb generáció közül sokan költöz­tünk át az anyaországba, ott szétszóródtunk, ki-ki ott tele­pedett le, ahol elhelyezkednie sikerült.

Emlékezéseim végére értem. A harminc éves múltat az akkori szabadkai életet kitöltő eseményeket, a sok hangulatos élményt, amelynek ez idő alatt részese voltam, iparkodtam leírni úgy, hogy azok, ne csak az én egyéni emlékeimnek le­gyenek gyűjteményei, hanem érdeklődéssel olvashassák el mindazok, akiket az a kor, az akkori szabadkai élet érdekel. Most látom, hogy az a harminc év, amely akkor olyan hosszúnak tűnt fel, milyen rövid volt.

 

Forrás:www.kobold.theka.hu



KOMENTARI

  1. Ving kaže:

    Igen igy volt, sok oshonos szabadkai polgar es csaladtagjai akoriban elhagytak Szabadkat a 'felszabaditok' veget.

    A megszállás alatt 1918-1920

    "1918 november 13-án. egy öt-hatszáz főből álló, leron­gyolódott, bocskoros szerb csapat, megviselt sovány lovakon és öszvéreken vonult be Szabadkára, puskalövés nélkül el­foglalva az elalélt várost. Másnap, miután látták, hogy nincs ellenállás, jöttek ujabb csapatok és elfoglalták az üresen hagyott kaszárnyákat. A magyar csapatok által itthagyott ruhával és katonai felszere­léssel tömött raktárokból kiöltözködve, megkezdődött a kato­nai közigazgatás, a nekünk szabadkaiaknak, oly szomorú na­pok."

  2. kix kaže:

    Szomorú és fájdalmas a háború, de talán a következményei méginkább azok!
    Természetesen léteznek ellenvélemények, de jó lenne az igazságot helyre tenni. Szabadkát nem szabadították fel, hanem elfoglalták. Szabadkát nem szerbek, jugoszlávok, vagy nevezzük ahogy akarjuk őket foglalták el, hanem az épp illetékes nagyhatalmak, a környező országok lobbi tevékenységének köszönhetően, amit folytattak a 19. század végétől. A nyugat számára nem volt előnyös egy komoly erővel bíró közép-európai ország, inkább fel kellett darabolni azok között, akiktől ezért hálát vártak. Nem jött össze… Franciaországban és Angliában a román, szerb és szlovák szervezetek képviselőket küldtek, akik minden adandó alkalommal arra törekedtek,hogy elhitessék Szabadka ószerb, Kolozsvár ősi-román mivoltát. Ügyesebbek voltak tőlünk.
    De meg kell említeni a magyarság hibáját is, mivel egy erős, egységes országot nem darabolhatnak csak úgy fel. A háború előtt elliberalizálódott kormányok és a háború alatti és közvetlenül utáni vezetések szégyenletesek voltak, amelyek csak rásegítettek a szétbomlás folyamatára.
    Nyíltan kimondhatjuk,hogy a 20. századi, de talán még előbbi korok, legnagyobb és politikai-karonai szempontból legjelentősebb alakja 1920 során került kormányzói pozícióba. Horthy volt az egyetlen aki meg tudta szilárdítani e széthullott nemzetet.

     

  3. Ving kaže:

    Elvegre ma is igy van ,tovabra is meg van szalva Szabadka: a kozigazgatasaban ,rendorsegen ,birosagokon,hatarorsegen stb mind 'legios' nem Magyarok dolgoznak 1918 szeleme tovabra is kozotunk van…

  4. Iby P. kaže:

    Tisztelt Ving és Kix,

    Teljes mértekben eggyetertek.

    Tiszteletem

     

OSTAVITE KOMENTAR