A szabadkai kamorra – 1911 május

Ismeretes, hogy két héttel ezelőtt Szabadkán egy fiatalember jelent meg Récsey Ede dr. dusgazdag ügyvéd lakásán és azt mondotta a nevelőnőnek, hogy Lóz István tanár kéreti Récsey legidősebb fiát, hogy menjen föl az intézetbe. A nevelőnő azt felelte, hogy a legidősebb fiut máshová küldték, ellenben a hatéves Elemér elmehet. Az ismeretlen ezután a kis Elemérrel eltávozott.

 

Estefelé Récsey ügyvéd levelet kapott, a melyben azt írják neki, hogy a fiát a szabadkai kamorra elrabolta és ha estig nem fizet 30,000 koronát a lakására küldendő embernek, a fiut meg fogják ölni. Az ügyvéd feljelentésére a rendőrség nyomozni kezdett s megállapította, hogy a Majsai-szőlők közt két uriruhás fiatalember lakást bérelt és ott nagyon gyanus módon viselkedik. A rendőrség kiment oda és a lakásban ott találta a kis Récsey Elemért egy fiatal emberrel. A másik fiatalember a rendőrök közeledtére elmenekült.

 

A szobában két revolvert és egy csomó töltést is találtak. A rendőr a fiatalembert be akarta kisérni a városba. Utközben az ifju ember elvágódott a földön és halottnak tetette magát. A kisérő rendőr erre egy füszeresboltba ment, hogy a mentőkért telefonozzon, mire azonban visszatért, a foglya megszökött.

 

A további nyomozás során, megtalálták a két fiatalembert. Az egyik: Horni Lénárd hentes, a másik Kiss Ferencz rovott multu könyvelő. Mindkettőt letartóztatták.

PozoristeuSubotici2



KOMENTARI

  1. axel von libiz kaže:

    Akor meg rend volt es voltak uriruhas emberek,manapsag? A bolhapiacon vasarlok meg a varosok kozpontjaban is gatyaban es papucsban setalgatnak a hasonlo varosi 'urasagal'…

  2. axel von libiz kaže:

    Varosi Szinhaz es kepen lathato holgy es urak a Kossuth utcaban varosi uri ruhakban setalnak. Szabadka okor meg varos volt ,ma viszont balkani kocsma ,mindenesetre szep a regi kep ,kar hogy ma Szabadka nem igy nez ki.Es elvegre miert kelet lebontani a szinhazat telyesen beileszkedik a Szabadka epitesi stilusaba.

  3. Iby P. kaže:

    Tisztelt Axel von Libiz

    Július 5.-en kezdődik egy sorozat  szabadka kultútális es társadalmi életéről. Bízom benne hogy elnyeri tetszését.

    Tisztelettel

  4. axel von libiz kaže:

        Melyen tisztelt Iby P.

    Elore is koszonom ertesiteset a varhato temaval.

    Tisztelettel  

     

     

OSTAVITE KOMENTAR