Bárcás kéjnők és bordélyházak szabadkán

Az olvasók közül bizonyára sokan hallották már a "bárcás kurva" kifejezést. Akinek eddig esetleg nem volt tiszta a szó eredete, azt most felvilágosítjuk: tulajdonképpen egy igazolványról van szó. A hivatásos örömlányok ezzel tudták igazolni, hogy az előirt orvosi vizsgátokon részt vettek. A nyilvántartott (bárcázott) örömlányoknak rendszeresen meg kellett jelenniük az orvosi vizsgálaton és az igazolványukba (bárca) jegyezték be az eredményt.  Eredetileg nem is volt olyan sértő jellege a bárcás szónak, mint most, mert az különböztette meg őket az engedéllyel nem rendelkező lányoktól és bizonyították, hogy akkor nem voltak fertőzőek.  Íme, ilyen volt egy igazi bárca:

Az irat az Osztrák-Magyar Monarchia boldog békeidejéből, a 19. és a 20. század fordulójáról származik, a prostitúció ugyanis 1945-ig nem volt tiltott dolog hazánkban – Magyarországon.  A hatóságok szükséges rossznak tekintették, és közegészségügyi okok miatt inkább az ellenőrzésük alatt szerették volna tartani a jelenséget (ahogy azt akkoriban a koldulással is tették). Gyakorlását életkorhoz és rendszeres egészségügyi vizsgálathoz kötötték. Mellékesen felhívnám a figyelmet: a bordélyházi kéjnőknek és a vendégfogadó-béli szobalányoknak valamiért ugyanazt az igazolványt kellett kiváltaniuk.

Az előző cikkben szó esett a prostitúcióról szabadkán, ismert számunka a „piroslámpás utca és házak” létezése, de megbízható adatokkal nem rendelkezünk azzal kapcsolatban,  hogy a bordélyházak pontosan hol voltak és kik voltak a tulajdonosok.  A hatóság a bordélyok számára olyan központhoz közeli, de félreeső utcákat jelöltek ki, ahol nem zavarták a város életét, és ellenőrzésük is viszonylag könnyen megoldható volt. A tulajdonosok sem szívesen vitték ki vállalkozásukat a város szélére, mivel ott sokkal korlátozottabb forgalomra számíthattak. Szabadkán  amiről biztosan tudunk az a Topnicska 4 sz. alatti ház. Az Osztrák–Magyar Monarchiában a prostitúció és a bordélyházak szabályozva voltak. A történelmi példák Magyarországon a reglementációs modellhez tartoztak, azaz az államhatalom a rendfenntartó erők segítségével engedélyezte prostituáltak működését, folyamatosan nyilvántartotta őket, és a közegészségügyi hálózatra támaszkodva 1840-től orvosi kontrollt (segítséget) is adott nekik.  Ez a szabályozás Magyarországon az első világháború után is érvényben maradt annak ellenére, hogy rendeleti úton oldották meg. A közegészségügyi törvény – 1876. évi XIV. törvény – 91. paragrafusában foglalkozott az üggyel, és a prostitúció szabályozását a törvényhatóságok ügykörébe sorolta.

A rendfenntartó erők, elsősorban a rendőrség tagjai, a legénységi állomány is külön utasításokat kapott a bordély-ügy kezelésére. A rendőrök a „Kézikönyv a rendőr-legénység oktatására és önképzésre” című egyszerszerű összefoglaló utasítások alapján kezelték a bordély (és kéjnő) –ügyet.

Az összefoglalóból idézve:

„1. Ki kaphat bordélyházi iparra engedélyt?  – Bordélyház tartására csak oly nő kaphat iparengedélyt, ki 30 évet betöltött, bűntett- vagy vétségért elítélve nem volt és akiről föltehető, hogy üzletében a rendet fenn tudja tartani.”

„2. Mi a bordélyház tulajdonosnak a kötelessége? A bordélyház tulajdonos üzletét csak oly házban gyakorolhatja, melyben hozzátartozóin kívül más nem lakik; az üzlettulajdonosnak nem szabad megengedni, hogy a bordélyházhoz nem tartozó nők ottan kéjelegjenek; szigorúan tiltatik valamely nőt arra csábítani, hogy kéjnővé legyen vagy a kéjnőket egyik bordélyházból a másikba való átköltözésre kényszeríteni. A bordélyház tulajdonosa felügyelni tartozik, hogy az orvosi vizsgálat alól egyik kéjnő se vonhassa el magát, továbbá, hogy a vizsgáló orvos által ajánlott egészségi szabályokat a kéjnők szigorúan megtartsák, s az ez által elrendelt óvszereket pontosan használják; köteles továbbá a kéjnőket naponta a reggeli órákban megvizsgálni, s ha valamelyiknél betegséget gyanítana, a kerületi orvosnak azonnal jelentést tenni. – A bordélyházban cselédképpen 30 évet be nem töltött nő nem alkalmazható és a cseléd testével keresetet nem űzhet. Szeszes italok kiszolgálása, zajos zene és általában bármiféle csendháborító mulatság a bordélyházban tilos; zongoratartás és azon való zenélés a rendőrkapitány által megengedhető. A bordélyház utcára nyíló ablakai rendszerint befüggönyözve tartandók és midőn azok szellőztetés alkalmával nyitva vannak, azoknál kéjnő nem tartózkodhatik.”

A hatóság a kéjelgés anyagi oldalát is megpróbálta tételesen szabályozni. A 3. szakasz 14. bekezdése részletezte az üzletszerű kéjelgésből befolyt pénz elosztásának a szabályait. A bordély tulajdonosa a bordélykönyv megnyitásakor köteles volt meghatározni azt az összeget, amit a nála dolgozó lányoktól a szoba bérlésért követelhetett. A rendőrkapitányság kikötötte, hogy ez az összeg nem lehetett nagyobb havi 45 forintnál. A bordélykönyv bejegyzései alapján a tulajdonos az alkalmazottaival köteles volt hetente elszámolni. A lány keresetéből előre levonták a heti szobabérleti díjat, a maradékot elfelezték a kéjnő és a tulajdonos között.

„3. Kik lehetnek kéjnők és igazolásukra mivel látandók el? Kéjnők csak azok lehetnek, kik egészséges testalkattal bírnak, életük 17. évét már betöltötték és személyazonosságukat kellően igazolták; minden kéjnő saját igazolására a rendőr-főkapitányság által türelmi bárcával láttatik el, mely az illető személyleírásán kívül a tulajdonos arcképét is magában foglalja; a türelmi bárcába vezettetik be az orvosi vizsgálat eredménye is, mely a kéjnő egészséges voltát igazolja.”

„4. Mire van a kéjnő kötelezve? A kéjnő úgy fölvétele, mint minden lakásváltoztatás esetén köteles a beállott változásokról a rendőr-főkapitányságnál jelentést tenni; a türelmi bárcáját minden két hónapban megújítatni, magát minden héten legalább kétszer orvosilag megvizsgáltatni és ha bordélyházban lakik, magát az üzlettulajdonos vizsgálatainak naponta alávetni, a ker. orvos, valamint a bordélyház tulajdonosának a köztisztaságra vonatkozó intézkedéseit pontosan megtartani és az orvos által rendelt óvszereket rendelés szerint használni. Magánlakáson tartózkodó kéjnő lakását előleges engedély nélkül nem változtathatja meg. Köteles a kéjnő utcai csavargástól és minden szemérmetlen magaviselettől nyilvános helyeken tartózkodni és lakásának ablakait befüggönyözve tartani.”

 „5. Kiléphet-e a kéjnő bármikor a bordélyházból? Azon kéjnő, ki a bordélyházat végképpen elhagyni szándékozik, ebbeli elhatározását, türelmi bárcájának beszolgáltatása mellett, a rendőr-főkapitányságnak bejelenteni tartozik; az ily nő a bordélyház tulajdonosa által nem tartható vissza, még azon esetben sem, ha az neki tartozik, tartozása fejében ennek tulajdonát képező tárgyak vissza nem tarthatók, sőt ha az illető kéjnő kellő ruházattal nem rendelkeznék, a bordélyház tulajdonosa köteles őt az évszaknak megfelelő ruházattal ellátni. – A bordélyházból kilépett idegen illetőségű kéjnők kötelesek a várost 24 óra alatt elhagyni, a helybeli illetőségűek pedig rendőri felügyelet alatt tartandók; a bordélyházból kilépett kéjnők, ha a kéjelgést a kilépés után is folytatják, ez büntetésük kiszabásánál súlyosbító körülményként fog beszámíttatni.”

A szabályrendelet az országos szabályozáshoz igazodik a prostituáltak elbocsátása esetében is. A 3. szakasz 13. pontja intézkedett a kéjnőként dolgozó lányok bordélyból történő kilépéséről. A tulajdonos és a kéjnő közötti korrekt végelszámolás mellett a lányoknak át kellett esniük egy utolsó orvosi vizsgálaton, utána rendőrségen leadták a bárcájukat – tűrvényüket –, megkapták személyes irataikat és szabadon távozhattak a városból

Az első világháború, valamit a vele párhuzamosan és utána jelentkező gazdasági és társadalmi válság nem kedvezett a piroslámpás házak működésének. A fokozott háborús erőfeszítések miatt a napi megélhetés is egyre nehezebbé vált, így a bordélyházakban szabadon elkölthető pénz mennyisége lecsökkent. 1919 végén a megszállás következtében a környező városokból és járásokból korábban itt szerencsét próbáló lányok elkerülték a várost, egyszerűen nem jöhettek kéjnőként dolgozni. 1922-ben az élete lassan tért vissza a régi kerékvágásba, a város újra – jelentős változtatásokkal és többletfeladatokkal. 1930.-tól a hatóság és a polgármesteri hivatal nem jutott közös nevezőre a prostitúció és a bordélyok szabályzását illetően. II. Világháborúban a prostitúció az állandó csapatátvonulások miatt újra virágzásnak indult – de már az ellenőrzésével és szabályzásával nem igen foglalkoztak.