Klein Rudolf: A szabadkai zsinagóga – részlet

Mint arról már korábban beszámoltunk, Klein Rudolf: A szabadkai zsinagóga című könyve elnyerte a Vajdasági szép magyar könyv 2012. tudományos kategória díjat. A díjátadóra pénteken, január 18-án Zentán került sor a Magyar Kultúra Napja délvidéki központi ünnepségén.

 

Itt, a Szabadkai Kávéházban most egy részletet közlünk a könyvből.

 

A szabadkai zsinagóga szerepe a városképben – építőinek társadalmi helyzetével összhangban – specifikus: kifejezi az erős és öntudatos közösség jelenlétét a városban, azaz hirdeti az emancipációt, és ugyanakkor beilleszkedik a környezetbe úgy, hogy elkerülje a teljes asszimilációt és az identitás elvesztését. Ezeknek a bizonyos mértékig ellentmondásos követelményeknek szeretne a zsinagóga eleget tenni: mint arról már szó esett, a beilleszkedést fejezi ki az épület alsó, négyzet alaprajzú része, melynek magassága megegyezik a környező egyemeletes házakéval, és így belesimul a város szövetébe; az emancipációt a nyolcszög alaprajzú dob és kupola fejezi ki, amely fokozatosan nő ki az „asszimiláns” tömegekből és felülemelkedik a környező épületeken. Egy kis hajlásszögű összetett fedélidom biztosítja a finom átmenetet, a sarki pilonok hidalják át az alsó és felső rész közti formai és eszmei ellentmondást, fokozva az összkép harmóniáját.

A felépítés idején a zsinagóga a város legszigorúbb központjának peremén volt, az egykori zsidó negyed kezdeténél. A környező épületek részben egyemeletesek, részben földszintesek voltak. Ez utóbbiak helyén a két világháború között egyemeletesek épültek. A zsinagóga főhomlokzatával szemközti blokkban a földszintes épületek máig megmaradtak.

 

A zsinagógaépítés évszázados hagyományainak megfelelően az épület nem az utcavonalban, hanem kerítés mögött van, emlékeztetve arra az előírásra, mely az egyenjogúsítás előtt tiltotta a zsidóknak a szabályzási vonalon való templomépítést. (Más, nem katolikus felekezetekre is vonatkozott ez az előírás.) A kerítés mögött a zsidó közösség épületei harmonikus együttest képeznek.

 

A hitközségi tulajdonú telken a zsinagóga építése előtt két épület állt: a Széchenyi tér utcavonalában a terveken paplaknak jelölt ház, 1901. első hónapjaiban lebontották, az északi mezsgyén pedig az egykori zsidó iskola. Ez utóbbi a hitközség patronátusa alatt állt, az egyenjogúsítással kezdődően állami támogatásban is részesült. A XX. században a zsidó iskolát más felekezetű gyermekek is látogatták, akik számára katolikus, református és görögkeleti hitoktatást biztosítottak. A színvonalas oktatás miatt ez az iskola igen népszerű volt az értelmiségiek körében. A II. világháború után az állam elvette az iskolát a zsidó hitközségtől, 1985-ben pedig leromboltatta, a bevezetőben ismertetett ok miatt.

A zsinagógával csaknem egyidőben épült a telek keleti oldalán a hitközség épülete. A fölszinten található a téli zsinagóga. Ennek nyugati oldalán van a női karzat, a keleti (utcai) felén a frigyszekrény, és majdnem középütt a bima. A női karzat az emeleti irodahelyiségekhez vezető lépcsőházból érhető el a félemeleti pihenőről nyíló kis előtéren át. A téli zsinagóga mellett helyezkedik el a vele egybenyitható közösségi nagyterem, amely egy közlekedő téren keresztül kapcsolódik a konyhához és a mosdókhoz.

 

A telek délkeleti részén épült a rituális vágóhely. Ugyanebben az épületben helyezték el a zsinagógába látogató hívek számára az illemhelyeket. Míg a zsinagógára a hitközség könnyen kapott építési engedélyt, a vágóhely nehézségeket okozott: a városi tanács a rituális vágóhely működését gazdasági tevékenységnek nyilvánította, és nem engedélyezte felépítését, azzal az indokkal, hogy a városnak ebben a részében tilos az ipari tevékenység, mert szennyezi a környezetet. 1902. augusztus 5-én Deutsch Zsigmond hitközségi alelnök fellebbezést nyújtott be, melyben kifejtette, hogy a rituális vágás az ipari törvény szerint nem számít ipari tevékenységnek, és kérte a kapitányságot, hogy vizsgálja felül korábbi határozatát. Végül is a városi hatóságok megengedték a „vágoda” felépítését, azzal a feltétellel, hogy a vért nem eresztik közvetlenül a városi csatornarendszerbe, és hogy ülepesztőt építenek.

A terület csatornázási tervén jelenik meg először a telek északkeleti sarkán az Osztrák-Magyar Bank palotája. Egyik tűzfalával a hitközségi épülethez kapcsolódik, másikkal pedig az iskolához, és lezárja a telek sarkát. A zsinagóga felé eső oldalon a banknak van egy piciny, magas kerítéssel körülvett udvara.

 

A telek keleti fele a terveknek megfelelően épült be, de a nyugati oldalon, a főhomlokzat előtt, a kivitelezett változat lényegesen eltér a tervezettől. A zsinagóga főhomlokzata elé az építészek egy keskeny, hosszú, trapéz alakú előudvart terveztek a Széchenyi téri szabályozási vonalig, egy oszlopsor (talán árkádok, a fennmaradt alaprajzból nem lehet egyértelműen megítélni) választotta volna el a járdától. A keleti oldalon ezt a díszudvart egy, az előzőhöz hasonló kerítés választotta volna el a zsinagógakomplexum telkének többi részétől. A Széchenyi tér felöli kerítés (oszlopsor) jobb és bal végén portásfülkék láthatók. Ez a kompozíció nem hagyta figyelmen kívül a mai gyógyszertár épületének tűzfalát sem, melyet az építészek egy dekoratív fallal óhajtottak beburkolni. Megoldásuk előre gondolt a telek Jókai utcai és Széchenyi téri sarkának beépítésére is egy földszintes épülettel, mely az iskolához kapcsolódott volna. Ezáltal a zsinagógakomplexum egy kompakt egészet alkotott volna. Mivel ez a szimmetrikus kompozíció nem valósult meg, a zsinagóga udvara északnyugati irányban nyíltabb maradt, és nem jött létre a térbeli differenciáció az ünnepélyes előudvar és a profánabb célokat szolgáló hátsó udvar között. Ez utóbbit főleg az iskolás gyerekek uralták, akik a szünetekben elárasztották a templom körüli akkor fás területet. Az udvar volt a színtere a sátoros ünnepnek, a keleti oldalán pedig – a Batthyányi utcai bejáraton keresztül – a baromfikat vitték a sakterhoz a hívek. E nagy udvar részei karakter és rendeltetés szempontjából is eltértek egymástól. Mindennapi profán és nagyon ünnepélyes események helyszíne volt. Nagyünnepek alkalmával a nyugati bejáratnál díszruhás rendőrök várták a híveket, a samesznek segítették a belépőjegyeket érvényteleníteni.

 

A zsinagóga, a hitközség, a rituális vágóhely és természetesen a kerítés stiláris egységet képvisel: hasonló építőanyagok (sima vakolat és nyerstégla), formák (egyszerű, tiszta tömegek, hullámos oromzatok, szimmetria) és díszítés (lechneri szalagpárkány, magyaros ornamentika) jellemzi őket.

 

A kerítés eredetileg egy félméteres nyerstégla lábazat felett részben zárt (magyaros vonalvezetésű nyerstégla pillérek), részben pedig nyitott volt (népies vonalvezetésű kovácsoltvas). Később, az 1920-as években a felújítás során, a pilléreket lebontották, és kovácsoltvas elemekkel pótolták. Az eredeti és utólag felállított vasrészek annyira harmonizálnak, hogy eltérő eredetük ma már fel sem ismerhető, sőt Jakab Dezső 1925-ben tett látogatása alkalmával írott cikkében meg sem említi a változtatást. E kerítés feladata kettős. Jelöli az utcahomlokzat helyét: a zsinagóga nem az utcán, hanem az udvarban, a kertben van, és távlatot biztosít a mögötte magasodó épületnek. Csipkeszerűen körülveszi a zsinagóga hullámzó körvonalát. Mind a csipkeszerű kerítést, mind pedig a mögötte hullámzó pártázatot, kupolát-tornyocskákat a magyaros ornamentika uralja.

A szabadkai zsinagóga című könyv 1,500 dináros áron megvehető a Zsidó Hitközség Klubjában (Szabadka, Dimitrije Tucovic utca 13, munkaidő: kedd-csütörtök 10-16 óra, vagy megrendelhető a Zsinagóga.com műhelyben: info@ zsinagoga.com, 0631153320)



KOMENTARI

OSTAVITE KOMENTAR