Menni vagy maradni?

Egyre többen gondolkodnak el azon, vagy esetleg komolyan el is szánják magukat, hogy külföldön kezdenek új életet. A téma örökzöld. Nézzük hogyan is volt ez valaha városunkban.

 

Az 1860-as évek elejéig szabadka  vonzotta a különböző mestereket, inasokat, iparosokat. 1860-as évek végén az agrárproletariátus rohamosan gyarapodik, és ez a réteg képezi az ipari munkásság zömét. Az ipari kapitalizmus fejlődésével a munkásosztály a társadalom előterébe lép, és gondot kezd okozni a kivándorlás.

 

Ezekben az években a súlyos adóterhek, az alacsony munkabérek, a rossz közigazgatás  elősegíti a  tömeges kivándorlás kialakulásat. Az európai kikötők adatai alapján Magyarországról a legnagyobb arányú kivándorlás 1900 és 1910 között történt. Elsősorban mezőgazdasági munkások és napszámosok keltek útra  a biztos megélhetés, vagy éppen a meggazdagodás reményében .

 

Az agrárviszonyok rosszabbodásával már néhány évtizeddel korabban elkezdődik a kivándorlási hullám, miután az iparosodás korántsem oly gyors ütemű, hogy felszívja a falusi földnélküli osztályt. Környékünkről 1871-ben 119  földnélküli mezőgazdasági munkás kel útra az Egyesült Államokba, de ez a szám néhány évvel később tízszeresére emelkedik.  1899—1913  között másfél millió fő hagyja el az országot, és Amerikán kívül több európai országban keresi boldogulását. A lakosság viszonylag gyors szaporodása elősegíti a belső vándorlást , amely  merőben átalakítja a társadalom szerkezetét, településföldrajzát.

 

Mindezek a viszonyok kialakultak  Szabadkán is. Érdekes végigkísérni, milyen intézkedéseket foganatosítottak megszűntetése érdekében. A város már az 1850-es évek elején értesül a ki- és bevándorlással kapcsolatos kormányintézkedésekről. Amerikából nem vándorolhatnak vissza azok a személyek, akik eddig elhagyták az országot.

 

1854-ben a kormány felhívja a figyelmet a csehországi szédelgőkre, akik vagyontalan embertömeget kivándorlásra csábítanak, majd visszaélnek helyzetükkel. A minisztérium megtiltja a kivándorlást olyan esetben, ha az illető kivándorlási hivatal nem fedezi teljes mértékben a kivándorlók költségeit.

 

Különböző ügynökök  járják az országot és toborozzák a hiszékeny falusi lakosságot. Bács-Bodrog Vármegye kormányzatától 1863. szept. 16-án  a következő értesítés érkezik : A „nép izgatók“ „Oláhországba“ csábítják tömegestül a családokat. Szabadkán a kedvező kivándorlási feltételek különösen „a népnek hiszékeny alsó osztályánál visszhangra találván, némely kalandorok által kizsákmányoltalak. Ennek megfelelően „bizonyos Hippler vagy Kipler Ferenc, az e város területéhez tartozó ludasi pusztán ily nemű toborzási kísérletek mellett a lakosságtól pénzeket kicsalt. Nevezett személy „Oláhországban“ nagy földterületeket, gazdasági eszközöket, útiköltséget ígért egy váltó forint beíratási díj fejében. Több száz ludasi lakos elfogadta a kedvező feltételeket, utána azonban gyorsan nyoma veszett az állítólag oroszlámosi születésű csalónak. A szabadkai városi tanács ezután megállapítja figyelmeztető hirdetményt tesz közzé a zsarolókkal szemben.”

 

Városunkból, már az 1850-es évek elejétől, az iparosok — de az értelmi réteg is — inkább a nyugat-európai országokba és Amerikába  igyekszik. A megye főispáni helytartója aggodalmát fejezi ki amiatt  hogy a lakosság útlevél ügyben tömegesen jelenik meg. Ez a fokozódó „idegen befolyásoknak“ tulajdonítja, hiszen „kenyérkeresetre itt az országban elegendő alkalom lévén nyújtva . . . “ és nem fontos ezért „Oláhországba“ kiköltözni

 

A kivándorlók legtöbbször rövidebb időre a szomszédos országokat keresik. A társadalmi viszonyok alakulása folytán ez a jelenség Szabadkán hol kisebb, hol nagyobb méreteket öltött. Az 1863. aug. 31-én feljegyzés  alapján  Bácskából és Bánátból tömegesen vándorolnak a parasztok Szerbiába, azonban munkalehetőség hiányában gyorsan visszatérnek, mivel ott még nagyobb a nyomor, és így az útiköltségbe fektetett pénzük is kárba vész. Ez a hír, továbbra sem riasztja el az alsó néposztályt. A kivándorlók létszámát nehéz megállapítani  a múlt század közepétől egészen a 1890-es évek végéig.

 

 

A kivándorlás egyik formája az erkölcs súlyos megszegésén alapszik: nevezetesen a keletre kivándorló és bordélyházakban elhelyezkedő Magyar nőszemélyek erkölcstelenségén. A belügyminisztérium 1867-ben figyelmezteti Szabadkát , hogy a külföldre igyekvő nőszemélyek utazási célját, útlevelét aprólékosan vizsgálja felül, mert különböző ügynökök az országban toborozzák a fiatal nőket Egyiptomba. Hasonló jelenség már néhány évvel előbb is történt, amikor Amerikába csábították a fehérnépet. 1869. okt. 1-én az államtitkár részletesebb magyarázattal látja el átiratát:” Tudniillik nagyon gyakori eset, hogy a szomszédos államokba tisztességes szándékkal kivándorolt nőszemélyek a helyszínen bordélyházi kerítők hálójába kerülnek, innen pedig tovább a keleti országokba. A belügyminisztérium ezért megszigorítja a nők kivándorlását.“

 

Ay 1860-as  évek végén az ország alsóbb néprétege egészen Kelet- Indiáig is eljut, de ott még súlyosabb nyomorral találkozik és tömegestül tér vissza. Az államtitkár felhívja valamennyi törvényhatóság figyelmét, ha lehetséges, akadályozzák meg a kivándorlást Kelet-Indiába.

 

1881-ben a törvény kimondja hogy miután kivándorlási ügynökség felállítása ez ideig tiltva van, így kivándorlásközvetítéssel csak azok foglalkozhatnak, akik erre a belügyminisztertől engedélyt nyertek. Súlyos büntetést mérnek azokra, akik megszegik a törvényt. Ennek ellenére a kormány képtelen megakadályozni az ügynökök és zugügznökök működését.

 

1885-től  „a magyar alattvalók“ tömegesen vándorolnak ki  Angliába – Londonba. A hiányos nyelvtudás és egyéb nehézségek visszatérésre kényszerítik a legtöbb kivándorlót.  Az 1890-es évektől az ipar fejlődése felfelé ível. Megerősödik a munkásmozgalom; sűrűsödtek a nagyüzemi munkások sztrájkjai, fokozódik a politikai agitáció stb.  1895-ben Bácskában a kivándorlás mind nagyobb méreteket ölt. A szegényparaszt mellett az ipari munkásság is útrakel.  Szabadkáról tömegesebb kivándorlás az első világháborúig, nem történt. Mindamellett azonban a város nagy figyelemmel kíséri a kivándorlási mozgalmat és igyekszik szándékában megakadályozni azt a kevés számú távozni vágyót is.

 

Akarva nem akarva a  kormány lassan beletörődik a kivándorlási folyamatba, és részletesebb felvilágosítást nyújt a kivándorlásról. Eszerint Brazíliába cask azok utazhatnak ingyenesen, illetve a nevezett állam költségén, akik földművesek és családosok: a családfő legfeljebb 45, a nő  40 eves lehet, magukkal vihetnek még legalább egy munkaképes, a családfővel meghatározott rokonsági viszonyban álló családtagot.

 

A tömeges kivándorlas  következtében elkerülhetetlen a statisztikai adatgyűjtés életbe léptetése. A  városi tanács alkalmazza  a BM adatgyűjtési tervezetét és 1898. június 27-én bevezeti a ki- és bevándorlási statisztikai nyilvántartási lapokat. Egyre gyakoribbak az intézkedések, a kivándorlók száma még inkább fokozódik. A kormány betiltja az ingyenes kivándorlást Brazíliába, mivel ott — állítása szerint — a kereseti és a klimatikus viszonyok is kedvezőtlenek. Egy  1900-ban kelt körirat ismerteti a kivándorlási mozgalom eddigi körülményeit és megállapítja: „Bizonyára úgy politikai, mint nemzetgazdasági szempontból sajnálatos, hogy az ország egyes vidékeinek lakossága mind nagyobb számban, sőt tömegesen hagyja el hazáját mindamellett a kivándorlást kényszereszközökkel megakadályozhatónak nem tartom, mert ez ellenkezik az állampolgároknak általában elismert alapjogaival, nevezetesen a személyes és költözködési szabadsággal, de különben sem vezetnének czélhoz. Ezen baj gyökeresen csak helyes közgazdasági és közigazgatási intézkedések folytán volna orvosolható; de az ily intézkedések az állam pénzügyi erejének helyes egyensúlyára való tekintetből és a természetes fejlődés folyamatának lassú volta miatt csak hosszabb idő múlva valósíthatók meg és mutathatnak fel nagyobb eredményt.“

 

1900-as évek elején Szabadkán tömegesebb kivándorlások nem fordulnak elő. A  városi tanács 1903. jún. 17-én hirdetményt szerkeszt , amelyben figyelmezteti a netán Dél-Afrikába igyekvő szabadkaiakat, hogy oda okvetlenül szabályszerű külföldi útlevél szükséges. Egyben megjegyzi, hogy tartózkodjanak az említett világrészre való kivándorlástól, mert ott a gyarmatokon a munka-és keresetviszonyok határozottan kedvezőtlenek.

 

A BM 1903-tól ideiglenesen engedélyezi az „Adria“ Tengerhajózási R.T.  által képviselt Cunard Steamship Company Ltd-nek, hogy Fiume és New York között kivándorlókat szállítson. Ideiglenesen megengedi továbbá, hogy bizonyos egyének az előbbi társaság hajóin a kivándorlókkal szállítási szerződéseket kössenek. Szabadkáról Víg Zsigmond Sándor köthet a kivándorlókkal szerződést. A kormány biztosította a Fiume és New-York közötti hajójáratot, amelyen akadálytalanul bonyolítható a kivándorlás. Az angol társaságnak a hatalmas hajóját, a mely a magyar kikötőváros, Fiume és Amerika partjai között szolgálta a közlekedést, Karpatia-nak hivták. Esztendőkön át szelte a Karpatia az óczeán hullámait a két világrész között és az állandó rend az volt, hogy mikor Fiuméból elindult, zsufolva volt az óriási alkotmány minden zuga emberrel, mikor visszatért – kongott az ürességtől.

1904-ben életbe lép az „útlevélügyről szóló törvény“.  A városi tanács megbízza a rendőrkapitányi hivatalt, hogy az útlevél kezeléséhez szükséges nyomtatványokat sürgősen szerezze be. 1905. márc. 19-ig  Szabadka összesen 18 útlevelet adott ki, 13 férfi és 5 nő részére. Ebből 15  Amerikába szól, a többi európai államokba. A szabadkai kivándorlók között mezőgazdasági napszámosok, iparosok és iparossegédek szerepelnek. Emellett néhány kereskedő és őstermelő, viszont értelmiségi egy sem található.  A kormány 1911. márc. 21-én   a megnövekedett kivándorlási hullám következtében  kénytelen újabb hajótársaságoknak engedélyezni a kivándorlók szállítását.

 

A kormány 1913. dec. 2-án  kifejti  sajnálkozás: „A múlt évszázad második felében megkezdődött és az Észak-Amerikai Egyesült Államok területére irányuló kivándorlás az utóbbi  évtizedben mindnagyobb arányokat öltött, úgy hogy a kivándorlók száma ezidőszerint évenkint átlag az egyszázezret jóval meghaladja“. — A szabadkai városi tanács ugyanakkor a következőket jelenti: „Tekintettel arra, hogy a törvényhatóság területén a kivándorlók száma oly csekély,  a kivándorlás csökkentése végett hatósági intézkedéseket tenni szükségtelen. Szabadka város az ő specziális viszonyainál — népének az anyaföldhöz ragaszkodásánál — és talán a város által követett birtok politikánál fogva is, eddig nem érezte a kivándorlás okozta károkat.“

Szabadka hatóságának általában sikerül évtizedeken keresztül megakadályozni a tömegesebb kivándorlást.  1920–1928 között több szabadkai család vándorolt ki  az Amerikai Egyesült Államokba. A gazdasági világválság éveiben a nemzetközi  migráció minimálisra csökkent, az 1930-as évek elején  mindössze 573 fő vándorolt ki városunkból.

 

A tengerentúli kivándorlás egyre inkább Kanada felé tolódott el. A trianoni békeszerződés (1920) utáni két évtizedben . Az ipari dolgozók viszonylag nagyobb számban keresték fel Franciaországot és Belgiumot, majd főként az 1930-as évek második felétől Németország vált a határokat átszelő időszakos szezonális vándorlások egyik centrumává. 1938–1945 között , a  II. világháború szégyenteljes eseményeinek következtében  nagyon sok szabadkai család kényszerből hagyta el othonát és városunkat.

 

Amennyiben a fenti téma felkeltette érdeklődésüket, kérek visszajelzést és örommel folytatom. 1.) Kivándorlás 1947-1989 között.  2.) Kivándorlás 1990-2010 között.

 

Forrás:

Magyar László: Szabadka a kivándorlási mozgalom sodrában 1845 és 1914 között

Magyar Leveltár: Magyarok Észak Amerikában

 

 

 

---

---