Szabadkai piacok és vásárok

Bacchus jegyese nem csak  a  fogadók, vendéglők és kocsmák sokaságáról volt ismert hanem a vásárokról is. Amikor Szabadka 1779-ben megkapta a szabad királyi városi címet, jogot kapott arra, hogy a városba érkező árura adót szedjen be vám formájában. Ezért épültek a vámházak, vagyis mind a hét városba vezető kapunál állt egy-egy vámház sorompóval. Voltak kereskedők, akik megpróbálták megkerülni a vámházakat, és más úton behozni a vásárra és a piacokra az árujukat, ezért a város köré sáncokat építettek, hogy ezt megakadályozzák. Ennek a rendeletnek köszönhetoleg  másfél évszázadon  keresztül tekintélyes jövedelemforráshoz jut a város, ezért is szerettek volna minél több vásártartási jogot megszerezni. A mai városközpont egész területén évente négyszer volt vásár és hetente piac.

 

A feljegyzásek szerint a  szabadkai vásárok és piacok igen hangulatosak, sokszínüek és látogatottak voltak.  A hét út kereszteződésén fekvő város, annak ellenére, hogy a többi fejlődő várossal ellentétben nem folyó közelében volt, igen népszerű volt.

 

Az első piac  a főtéren 1870

A piacok és  vásárok kínálaat kivállóan  tükrözték a szociális állapotokat és ellentéteket is. A lakósok száma nőt, és vele együtt  nőt a vásárok gyakorisága és a piacok nagysága és látogatottsága.  A mind élénkebb forgalomra való tekintettel 1879 augusztusában,   Pertich Mihály főkapitány elnöklete alatti bizottság elkészíti az országos  és hetivásárok árusítóhelyeinek beosztását,  ill. a piac rendtartási javaslatot. A napok meghatározása mellett igyekezett az árúsokat is csoportosítani és allandó helyet meghatározni  a számunkra. Ez a következőképpen lett meghatározva:

Piac a régi városháza előtt

A heti piacok a következőképpen alakultak: Például a ferencesek temploma előtt volt az ócskapiac, a Fekete fürdőnél, vagyis a mai Dimitrije Tucović utcában árultak a fazekasok, a Zenedénél volt a halpiac, a Strossmayer utca végén pedig a hentesek, sok kocsmát pedig az alapján neveztek el, hogy ott mit árultak. A várostól délre szántóföldek voltak, ezért a baromvásártér az északi részen kapott helyet, vagyis a bajai kapu mögötti legelőkön. Ezért is olyan jelentős maga a bajai kapu és a vámház, mely ennek a kornak az emlékét őrzi – meséli az igazgató.

Szabadka  – Szent István tér 1917 – a vegyes vásárok tere

Az országos vásárok alkalmával a területi felosztára több figyelmet szenteltek és a következő volt:

Magyar szűcsök, csizmadiák és cipészek  – az Iskola (most: Strossmayer) utcában kínálták portékájukat.

Rőfös (Textil)kereskedők a – Teréz plébánia elott, a közkút közelében  levő búzapiactéren;

Úri ruhakészítők, német szabók, gyolcsosok (vándorkereskedők, sléziai vászonkereskedők, német szücsök és festők  –a Teleki téren;

Magyar szabók – a Szent János (most: Dimitrije Tucovic) utcában;

Szürszabók (ing szabók)- Mukits János és Vojnits Dénes házai közt levő térségen

Szíjgyártók –  Mukits Aurél-féle háztól nyugatra és északra;

Vargák (cipészek) –  Antunovits Kálmán-féle háztól nyugatra fekvő területen

Kovácsok – Váli Antal házától a Barcziné-féle házig vonuló térségen;

Bognárok (kerékgyártók) –  Milkó-féle háztól (Matija Gubec  u.) a Meznerits házig vonuló  területen;

Asztalosok és edényesek – a nagy plébánia és a Csovits Fábiánné háza előtti térségen

Boronaárusok  (szálfa, gerenda, épületfa)- Bláskó kereszttől  a Kuluncsits Lorinc házáig elterülő széles utcában;

Szitások –   Szucsits háztól a Vermes-féle házig elterülő  térségen, a Zombori úton;

Vaskereskedők – a Rókus kápolnától a Vali Antal-féle ház sarkáig;

Rézmüvesek  és pintérek a Milkó-féle ház sarkától a Gábri Károly háza felé vezető térségen

Mézesbábosok – a Joó Dezso házától a Vermes-féle ház sarkáig terjedő köztéren;

Teknőárusok – a nagytemplom melletti térségen;

Kalapkereskedők – a Rókus kápolna előtti térségen;

Kalapkészítők –  az Antunovits Kálmán háza előtti  térségen;

Vidéki cipészek, pipakereskedők és a pipere árusok – a Rudits-féle ház előtti térségen;

Papucsosok a Sztojkovits és a Vermes-féle házak előtti  köztéren;

Bádogosok, késesek, fésűsök, csengetyűsök, szegcsinálók, esztergályosok, pokrócosok és kis szatócsosok (kiskereskedők) – a Nagytemplom előtt, a Jankovits-féle ház irányában levő térségen;

Arany- és ezüstmüvesek – a Vermes  (Matka Vukovica u.)  és Szieger-féle házak előtti járda szélén;

Kender-, len- és házi szövetárusok – Csovits Fábiánné és Péits József háza előtt,  egészen a honvéd- laktanyáig terjedő  közutcában;

Zöldség-, hagyma-paprika, és más apró cikkek árusai – a Pacsú-féle háztól a Barcziné házáig Terjedő  közúton;

Üvegesek – a Szentháromság melletti piactéren;

Kosarasok – a Gábri-féle háztól a Sztojkovits Heléna házáig terjedő utcarészen;

Gabonaárusok a tanítónő képezdétől a vasútig terjedő köztéren;

Búzapiac A múlt században a Teréz-templom előtti teret (ma a Fasizmus áldozatainak tere) hetivásárkor Búzapiacnak használták. Az országos vásárokat is itt, valamint a környező utcákban tartották. A század elején a Búzapicot áthelyezték a kálvária előtti szabad térre (ma a Cirill és Metód tér). Szabadkának ma nincs külön búzapiaca.

Széna piac ill. Széna Tér  A Zentai úton, a mai bíróság épülete közelében, a mai Puskin téren és a  volt Birografika nyomdaipari vállalat egykori épületének a helyén volt valamikor a szénapiac. Ezért nevezték ezt a teret Széna Tér-nek. 1859-ben helyezték ide a mai zöldségpiac helyéről a szalmapiacot is. Stojanovits mérnök 1869-ben készült várostérképén még szerepel a Széna Tér elnevezés.

Nyersbőr-, gyapjú- és tollkereskedők – a volt izraelita kávéháztól balra elvonuló utcában;

Élelmicikk-árusok és a szappanosok – a kavicsolt főtéren;

Baromfiárusok  – a Friedmann-féle ház előtti térségen kínálják termékeiket a jövőben.

Kenyérkofák és kenyérsüto pékek – Teleki téren (most: Jovan Nenad cár tér)

Papucsosok, utánuk a szappanosok következnek – A tér nyugati oldalán, kétsorban

Füstölthús és kopasztott baromfiárusok – a barátok  templomával átellenben

Tejfel-, túró-, vaj-, tojás-, zöldség-, virág-, gyümölcsárusok, talicskások – A Szent István téren (most: Köztársaság tér)

Fésusöket, késeseket, harisnyásokat  és magyar szabókat két sorban, – Végig az Eötvös (most: Strossmayer)  utca nyugati oldalán találhatjuk

Bádogosokat – Damjanics (most: Makszim Gorkij) utcában — a mai postaépület elott

Fakanalasok – a túloldalon pedig a takarékpénztár épülete (vagyis a hírhedt sárgaház) alatt a  Damjanics (most: Makszim Gorkij) utcában

Hal Tér  A zeneiskola előtti terecskét, amelyet észak felé a városháza zár le, egy 1747-ben készített helyszínrajz Hal Tér néven tünteti fel.  Itt feltehetően régebben halpiac volt. A mostani városháza építésével kapcsolatban végzett városrendezési munkálatok alkalmával megszűnt ez a zárt terecske, és keletkezett a mai. A Halpiac akkoriban a mai posta helyen volt.

 

Az élőállat kereskedők (szarvasmarha, birka, kecske, disznó stb.)

Disznópiac A Rogina bara déli részén, a mai Jadran mozi, Pátria szálló és az egykori Zágráb szálloda helyén volt 1827-től kezdve egészen a nyolcvanas évekig a Disznópiac és a szemétlerakodó hely.  A Disznópiacot később a baromvásárral együtt a Zombori kapuhoz helyezték.

 

Baromvásártér  1890 előtt a marhavásár régtől fogva kijelölt helye a Bajai és a Halasi kapu közötti üres terület volt, amely ma már teljesen be van építve. 1890 után a Baromvásártet a Zombori kapun túl levő üres térre helyezték át. Ennek ellenére ezt a kisebb városrészt elvétve még ma is „nagybaromnak” nevezi a környékbeli nép. Pontosabban Könyves-Tóth mérnök Szabadka utcahálózatának 1884. évi térképén  a Baromvásárteret a bajai és a halasi kapuk közötti hatalmas térségen — a bajai szőlők és a zsidó temető szomszédságában — tünteti fel.

 

Országos és hetivásárok  alkalmával a sátrakon kívül kocsiról árulhatják pl. a gabonafélét, borárut, kerti veteményt, baromfit, gyümölcsöt, tuzifát, szolovenyigét, szalmát,  kukoricaszárat, csutkát, trágyát, polyvát, szénát, mézet, viaszt,  vajat, zsírt, szalonnát, nyers- és ócskavasat, gyapjút, a szeszes-italokat, halat, cserép és koedényt, a kerti és mezőgazdasági szerszámokat, kerékküllőket, tengelyeket, kosarakat, zsindelyt, ápítofát, talicskát és egyéb  fából vagy üvegből előállított készleteket, gyékényponyvát stb. A gyalogos árusok kosárban, zsákban vagy talicskán adják el árucikkeiket.

A Strosmajer utca közepén is piac volt ahol a Magyar szűcsök, csizmadiák és cipészek árulták portékajukat

A piactérre kirakott termékek azonban jórészt boltokban, bezárható  vagy közönséges sátrakban találnak vevőre. A pecsenyesütő és italmérő  sátrak mellett kedves színfoltjai egy-egy vásárnak a panorámások, az „állatsereglet tartók”, komédiások, kötéltáncosok és testgyakorlók…A fenti adatok alapján elénktárul a ‘’piaci kínálat’’  és ez egyben utal a város iparára is, pontosabban fokozott iparosodására.

A piac sem kivétel a nézeteltérések terén. Mindig voltak elégedetlenkedők. Így pl. 1861-ben  20 kocsmáros azzal a panasszal fordul a városatyákhoz,  hogy a hatósági rendszabály értelmében vasárnap és ünnepnapokon nem  nyithatják ki a piacra nyíló kocsmáikat, míg a valamivel távolabb eső  csapszékekre nem vonatkozik a fenti rendszabály.  A vendég hiánya miatt jelentősen csökkent a jövedelmük.

 

A kereskedők között  is gyakran volt nézeteltéres . A  nyári szabók azért elégedetlenkednek, mert szerintük országos vásárok idején az árúsítóhelyeket illetőleg  a város előnyben részesíti az idegen iparűzoket pontossabban a  szegedi ruhakereskedőket.  Az  utóbbiak immár  negyven éve a város központjában kijelölt helyükön árulják portékájukat míg, a szabadkai nyári szabók húsz év óta az országos és heti vásárok idején a Szent János (most: Dimitrij Tucovic) utcában, illetve az iskolaépület előtti téren várnak a vevőre.

 

Élénkek és messze földön híresek voltak egykor a szabadkai piacok és vásárok, de sajnos városunkat is  elérték  az elso nagy világégés évei. A szabadkai  rendőrfokapitány 1915. szept. 23-i tudósításából :

,,Már  most az a helyzet, hogy marha, borjú, sertés és birka hús, zsír, szalonna  úgy a piacon, mint a mészárszékekben és henteseknél csak ritkán  kapható, a mészárosok és hentesek egymás után szüntetik be iparukat,  részben azért, mert megfizethetetlen árakon kell az élőjószágot vásárolniok .. . A zöldség piac üres, itt ott látni zöldpaprikát, kevés burgonyát  és paradicsomot… a baromfi piac üres… tojás nincs, mert  a kiviteli czégek vásárolják össze a megállapítottnál sokkal magasabb  árban; tej, vaj, tarhó, sajt nem kerül a piacra, dugva adják el a termelők  és viszontelárusítók, jóval felül a megállapított áron; a bőséges  palicsi és köröséri haltermelésből a szabadkai piaezra alig kerül valami;  elszállítják oda ahol magasabb árban eladható, a gyümölcsbol pedig úgyszólván hulladék kerül a piaezra, ennek az ára is olyan magas. . .’’

A mai tejpiac v.i. Zsinagóga tér

1917-et írunk és ez idő tájt  már más szelek fújtak és egyre tornyosultak  a sötét felhők a monarchia egén.  Piac-, illetve vásártartás azért még  ilyen gazdasági-politikai viszonyok közepette is létezett  – hiszen az embereknek étkezni és élni kell. A II. Világháború  inységes időszakában  falukkal ellentétben, a piacok továbra is fennmaradtak.

Szabadkai bolhapiac 1978

A szabadkai piacok mindig ismertek és népszerűek voltak.  A néhai bolhapiacot kitelepítették a zombori útra, a közvélemenyben csak “Ócskapiac”-kent emlegették. A szocialisat időkben az Ócskapiac a nevéhez híven valoban ocskaságok kincstára volt. A nyolcvanac években, valamint a volt keleti block szetesésével komoly “kereskedelmi” létesíménnyé nőte ki magát, ahol a tűtől a mozdonyig minden megtalálhato volt.  A 90-es évek elején Európa legnagyobb piacának tekintették és a válságos polgárháborús időszakban a város lakosságának fő vásárlási helye volt. Ennek ténye ma sem sokban változott.  A “piaci turizmus” virágzott, a kereslet a mai napig nem lankadt, évente több mint fél millio látogatója van. A jelenlegi gazdasági körülmények között a Szabadkai bolhapiacot nyugodtan nevezhetjük a város legjövedelmezőb létesítménynek ahol a szó szoros értelmében nincs ami nincs.

A Bolhapiac ma

---

---