A hatóságok viszönyulása a Szabadkai prostitúció iránt a II. Világháború előtt és után.
A prostitúciónak, mint a "legősibb foglalkozás"-nak szinte soha nem kellett aggódnia, a pozíciójáért a piacon. Érdekeltek az ilyen típusú tevékenység iránt mindig voltak mint a vevők úgy az eladók részéről is. E társadalmi jelenség iránt csak a társadalom és a kormány hozzáállása változott meg. A háború előtt, az “új szocialista erkölcs” kialakításának időszakában, szabad gyakorlása törvényen kívűl volt, de természetessen ez nem volt elegendő a teljes felszámoláshoz és megszüntetéshez. A királyság időszakában engedélyezett volt, és tolerált meghatározott jogi keretek között. Szabadka, mint Jugoszlávia harmadik legnagyobb városa a lakosság számát tekinve , hagyományosan bővelkledet kocsma, bár, szálloda, étterem valamint egyébb vendéglátoipari létesítményekben, ahol a kéjhölgyek gyülekeztek és tevékenységükhöz megfelelő körülményéket találtak. Abban az időben a szexuális szolgáltatással foglalkozó hölgyek regisztrálása – nyilvántartása kotelező volt. A hatóságok szigorúan számon tartották és ellenőrizték a nyilvántartott hölgyek egészségi állapotát , a szexuális úton terjedő nemi betegségek csökkentésének ill. terjedésének korlátozása érdekében.
Az 1925-1951 között a Városi Egészségőgyi Szolgálat (Városi fizikát) látta el a prostituáltak egészségi állapotának ellenőrzését, valamint a nemi betegségek számának nyilvántartását. A szolgálat által vezetett és megőrzött könyvek tanúsítják a prostitúció gyakoriságának és elterjedésének mértékét. Az évi bejegyzettek száma változó volt. 1938-ban 65, 1941-ben viszont 691. 1925-ben az ellenőrzött "paráznák" száma 171 volt, 1927-ben – 276, 1932-ben – 392, 1939-ben 300 és 1940-ben – 645! A Városi fizikát által nyilvántartott adatok tartalmazták a “szajhák” születési helyét és a korát valamint a városi tartózkodási címét, amiből kitűnik hogy a nők csak 10-20%-a volt, szabadkai származású, míg a többi a környékről valamint az ország masik részeiből származott, de voltak külföldiek is. Ez már önmagában is igazolja a piaci trendet és a gazdasági indítékát annak hogy miért vonzotta a nőket, hogy ezt a fajta "tevékenységet " szabadkán űzzék. Abban az eseteben ha szexuális úton terjedő betegségben szenvedtek, számukra a Városi kórházban kötelező volt a kezelés. Ilyenkor a könyvekbe a következő bejegyzést írták: "képtelen a paráznaságra." A legismertebb “piros lámpás utca " a Topnicska ( ma Bihacka) utca volt. A nyilvántartásban, ez a cím jelenik meg leggyakrabban mint a “utcalányok munkahelye”.
Több alkalommal, példamutatásként a kormány próbált némi intézkedéseket tenni annak érdekébe hogy megakadályozzák a prostitúciót. Így 1930-ban, a szabadkai állami ügyész és a rendőrség indítványozta a kezdeményezést a prostitúció betiltására. Ezzel kapcsolatban levelezést folytattak a polgármesterel. A polgármester válaszában kitért arra hogy dolgozni kell a nők szisztematikus exploataciójának visszafolytásán, de alaptalan a bordélyházak megszüntetésének követelése. Hasonló akció indult 1937-ben is. A Királyi Regionális Hivatal rendelete ( "Rendelet a prostitúció visszaszoritásáról szóló intézkedésekről ") a Nemi betegségek terjedéséről szóló Törvénnyel összhangban , javaslatot tett az intezkedésekre a prostitúció megfékezése és megelőzése érdekében. Ezzel a rendelettel hatályon kívűl helyeztek minden törvényes jogszabályt amely “elismeri a prostitúciót mint foglalkozást”.
A tervek szerint ezt a "társadalmi rosszat" elsősorban oktatási intézkedésekkel kell megfékezni – az emberek egészségügyi felvilágosításával, valamint szociális intézkedésekkel – a szegény és munkanélküli fiatal nők ellátásával, harcal az alkoholizmus és pornográfia ellen. Külön intézmények létesítésére van szükség a “visszaesett nők” számára, valamint a “gyanús szállodák, szálláshelyek és szórakozóhelyek diszkrét ellenőrzésére. Ezen kívül említést tesz egy sor tilalomról: "Tiltott minden 30 évnel fiatalabb hajadon vagy házás nő foglalkoztatása mint: szobalány a szálodákban, mint picérnő olyan szórakoztató vagy vendéglátó létesítményben ahol este 9 óra után alkoholt mérnek ki. A szórakozó helyeken ill. minden nyilvános lokálban a foglalkoztatott nőknek tilos a vendégekkel ülni és szórakozni , tilos az utcán megkörnyékezni valakit, valamint prostitúciós szolgáltatásokat kínálni.
Külön otthonokban a "bukott lányok" –at a becsületes kereseti módokra szoktatnák, különféle kézműves tanfolyamon keresztül. Amennyiben ezek az intézkedések sikertelennek bizonyulnak, bolondok házába kell elhelyezni. “Az ideggyógyászati osztályon belül speciális hivatalokat kell létesíteni”. A büntető rendeletek 1.000 – 10.000 dinár pénzbirságot láttak elő. Dr. Veljko Momirovic jogász, aki a szabadkai kerület vezető tisztségét töltötte be, a hatoságoknak kifejtett kritizáló válaszában, eltérő vélemenyt fejt ki. "Ez a kerületi vezetőség nem osztja azt a véleményt, hogy meg kell szüntetni a prostitúció elismerést, és kéri hogy továbra is maradjon hatályban a Nemi betegségek terjedéséről szóló Törvény” A záradékban javasolja “…..hogy sürgősen hozzák meg a Törvényt a szabad prostituciórol mert szinte lehetetlen állandó ellenőrzés alatt tartani minden óvodát és eldugott szobácskát egy nagy városban. Viszont sokkal könnyebb ellenőrizni a szabad prostituáltakat akik szabadon tevékenykednek és ezzel lehetetlenné teszik és megakadályozzák a titkos prostitúciót, aminek következtében kevesebb nemi betegség lesz és egészségessebb faj v.i. nemzet. "
A rendelet csak egy szándék kifejezése marad a kormányzó hatalom részéről, de a gyakorlatban ez nem valósul meg soha. Anyagiak hiányában soha nem létesítettek leányothonok . A munkaközvetítők nem voltak képesek “kenyeret” biztosítani minden munkanélkülinek, a felvilágosítási kampány eredménytelen volt. A háború előtti években a prostitúció virágzott, és legnagyobb növekedést könyvelt el. A háború után, az építkezés és egy új társadalmi-gazdasági rendszer felépítésével jön a prostitúció tilalma. A propaganda dübörgött arról, hogy szükséges felvenni a harocot a "nép ellenségei"-vel szemben, valamint a régi rendszer összes hátrányos elemei ellen, amelyek közé a prostitúciót is sorolták. Az agilis új bűnüldöző hatóságoknak – a rendőrségnek bőven volt munkájuk. "Harc a spekulánsok, feketebörzések, paraziták, szabotőrök és a nép egyébb ellenségei ellen – ezek a munkánk legfontosabb irányelvei." Külön táborokat hoztak létre a németek, székelyi magyarok, hadifoglyok és a prostituáltak részére. 1946.-ig, a körzet területén lévő minden tábor , a Körzeti Népfelszabadító Bizotság, Táborok részlegének igazgatása alatt állt. Amikor még az indokolatlanul munkanélkülieket is – elfogták, és kényszer munkaszolgálatra vitték, a prostituáltak sem számíthattak jobb sorsra.
Arról hogy a prostitúciót továbra is űztek, és meghozzá ugyan azokon a helyeken ahol a háború előtt is, tanúskodik , egy eljárás amely Grgo Neorčić ellen folyt, aki mint a Topnicska utca 4 sz. alatt lévő vendéglő tulajdonosakent tűnik fel. A rendőrségi akció során megállapított hogy a vendéglőben prostituáltak tevékenykednek akiket tetten is értek. "Megállapítottuk, hogy az a létesítmény, különböző szajhák központja, akik hivatászerűen paráználkodnak,…” áll a rendőrség jelentésben. "Már hosszabb ideje a bűnügyi rendőrségi hatóságok figyelemmel kísérik a gyanús házat a Topnicska u. 4 szám alatt. "Sokoldalú munkával bebizonyosodtunk arról hogy ott fiatal lányok anyagi juttatás fejében alárendelik magukat különböző férfiaknak és katonai személyeknek.” Szavics Nikola, mint rendőrségi szerv, tetten érte D. Máriát, az ágyban egy katonával, akivel paráználkodott.” M. Mária, egyike volt a gyanús női személyeknek, kihalgatási jegyzőkönyvében áll hogy elismerte a prostitúciót.
" Igaz, hogy én többször is “megtanultam” paráználkodni különböző személyekkel, akik azért fizettek nekem. Ki kell hangsúlyoznom hogy szegény lány vagyok, munkanélküli és rá voltam kényszerülve. "Ezen túlmenően, a jegyzőkönyv taratlmazza a nyilatkozatát amiben elmondja a motivációját ennek a tevékenységnek a foltytatására. Amikor egy barátnője megpróbálta rábeszelni , hogy helyezekdjen el a gyárban munkasnőként , azt válaszolta: "… hogy nem hülye, ha egy nap alatt a p……al 500 dinárt is megkereshet. “ Mivel felfedezték a paráznaság fészkét , Neorcsics ellen kihágási eljárást kezdeményeztek és 1947-ben. megfosztották vendéglátóipari engedélyétől.
És milyen intézkedéseket hozott az új kormány a “örömlányok” ellen?
Az utcalányokat külön táborokba vitték – az átnevelésüket szolgáló javítóintézetekbe. Elehyezést kaptak, élelmet , és a munkáert, töbnyire mezőgazdasági tevékenységért, szerény napidíjat. Nevelési, oktatási és ideológiai hatással is voltak rájuk. A hatóság külön osztályának, az "Egészségügyi rendőrség" hatáskörébe tartozott az élelmiszer ellenőrzése mellett , a prostitúció , nemi betegségek és koldulás visszaszorítása. A rendőrségi jegyzőkönyvből konkrétabb részleteket tudunk meg. "A csellengők és prostituáltak stb. részére egy nagyobb elhagyott birtokon javítóintézetett létesítettünk. Ebben a javítóintézetben elhelyezett személyek a szőlészetben dogoznak és párhuzamossan nevelési munkát folytatunk közöttuk.” “ Az utcalányokat összegyüjtöttuk, és a Kelebiai elhagyott Piukovics birtokra küldük ahol mezőgazdasági munkákra osztottuk be őket. Öszhangban az eljárással folyik a tanítás, oktatás és tanácsadás, amivel próbálják megszoktatöni őket a munkára és a becsületes életre." Ez áll a rendőrség 1945. Júliusi jelentésében.
Továbbá idézi hogy: "1945. augusztus folyamán folytatódott a prostituáltak begyüjtése, melyeket tovább küldtünk a Kelebia állami birtokra, ahol a munkájukért a Törvény által előírt fizetést kapnak a szorgalmukért. A birtokon munkára tanítjuk őket, valamint politikai és erkölcsi oktatásban van részük amellyel az Antifasiszta Női Szövetség egyik kartársnője van megbízva.” Ezen a birtokon, 1945 második felében 40 prostituált volt. 1945 júliusában a Kelebiai tábor 40 tifusz elleni oltást igényelt. A kelebiai javítóintézetben az erkölcstelen nők számára a következő beosztás vonatkozott: munkálatok a mezőn 6:00-12:00.-ig és 14:00-18:00 óraig. 50 dináros napidíjban részesültek. Sajnos az átnevelés nem volt egyszerű. A prostituáltakkal folytatott munka nehézségeiről és problémáiról , Pera Antunovics, a Kelebiai elhagyott Piukovics birtok vagyonkezelő megbízottja 1945.09.29.-én jelentést tesz. Panaszkodott hogy a javítóintézetben tartózkodó személyek a parancsnok többszöri szóbeli felszólítása ellenére is szedik a szőlőt és gyümölcsöt amivel kárt okozonak a birtoknak, és kéri az ilyen viselkedés megakadályozását.
De nem ez volt az egyetlen panasz. Krnjaski Bogdan, a Nemzeti Igazgatási testület tagja 1945.09.20.-án jegyzőkönyvi panaszt nyújtott be a Nemzeti rendőrség, büntető osztályának a Kelebiai női neveldével kapcsolatban. Azt állitja hogy az éjszaka leple alatt felállított csapda során bizonyitást nyert arról hogy a birtokon tartózkodó hadsereg néhány tagja kimegy a javítóintézetben tartózkodó munkásnőkhöz akikkel intim kapcsolatot létesítenek. “Megpróbáltam felderíteni az egész esetet, és egy rajtaütés után a következőt állapítottam meg. A hadsereg egyes tagjai éjszaka folyamán a prostituáltakhoz mennek akikkel intimen közösülnek, és mivel azok igen feloldódnak és lazákká válnak, így nem hajlandók lelkiismeretessen elvégezni a rájuk bizott munkát. Megálapítottam hogy az őrség sem végzi lelkiismeretessen a kötelezetségét, mivel jóváhagyásukkal a paráznákodás továbra is folyik, annak ellenére hogy ezek a lányok nevelés céljábol lettek a javítóinézetbe utalva. Kérem az illetékes hatóságot hogy intézkedjék és hívja fel a figyelmét a Tábor parancsnokságának a történtekre , és mind ezt annak érdekében hogy a paráználkodást a jövőben meggátolják. A tábor ilyen felügyeletével képtelenek leszünk azt az eredményt elérni amit célként tüztünk ki.” Az elkövetkező időszakban a nemzeti rendőrség akciószerűen tartóztatta le a prostituáltakat és javitóintézetbe utalta azokat.
Ezek az események egyértelműen utalnak arra hogy az átnevelési törekvések sikertelennek bizonyultak. Mezőgazdasági munkásként gyengének bizonyultak. Az eltávolított és egy helyre begyűjtött örömlányok, ilyen körülmények között még nagyobb veszélyt jelentettek a jobb és humánabb társadalom kitűzött céljainak, mert azoknak a segítségével akik az őrzésükkel voltak megbízva , továbra is nyujtották szolgáltatásaikat – ebben az esetben a katonáknak.
A pristituáltakkal való merev és kegyetlen bánásmódról, kőlönössen egyes hatósági szervek részéről, tanúskodik a Bácstopolyai eset. A Körzeti Végrehajtó tanács ülésen, Tikvicki Géza titkár az egyik napirendii pontban a “Petkov elvtárs esetéről “ számol be akinek a főügyész vizsgálati fogságot rendelt el hivatali kötelezétség megszegése miatt. Azokban az időkben amikor az ilyen jellegű “hibák” gyakoriak voltak, mégis a vele szemben alkalmazott intézkedés szokatlan volt. Arról hogy a felsőbb szervek miért bírálták, a következőket tudtuk meg. Petkov Vladimir a belügyi szervek osztályvezetője “….a hónap folyamán jóváhagyta 20 Bácstopolyai prostituált letartóztatását akiket szabadkán állítottak elő. Amikor az említett nőszemélyeket hazaengedték, azok kijelentették hogy amig őket letartóztatták addig a “finomak” szabadon sétálnak. Ez a részletett meghallotta Perl elvtárs aki a Városi Népi Bizottság, Bűnügyi Rendőrség vezetője volt, és mindjárt rákérdezett hogí kik voltak azok a nők. Perl elvtárs kérdésere, ezek a nőszeméyek felsoroltak vagy 80 személyt akiről azt állították hogy prostitúcióval foglalkoznak. Ekkor tervelte ki a szabadkai bűnügyi rendőrség a topolyai rajtaütést “…….. de olyan kegyetlen módon amely felülmulta még a fasiszta módszereket is, egyszerűen hajtóvadászatot indítottak személyek után, anélkül hogy előzőleg bebizonyosodtak volna a tényekről, úgy hogy a rendőrség ilyen eljárrásával megsértette az Alkotmány által biztosított személyi szabadság és elfogulatlanság sérthetetlenségét.”
Minden kísérlet a prostitúció felszámolására mint a háború előtt úgy a háború után is sikertelen maradt. A polgári civil társadalom körülmányei között , elsőddleges cél volt az egészség és szociális körülmények javulása. A léthrehozott “proletár diktatúra” stabil ideológiai alapokkal rendelkezik. Jelentős gazdasági és társadalmi változások nélkül, ezen a téren eredmények nem is voltak várhatók.
Stevan Mačković tollából
Forrás : Szabadkai Történelmi Levéltár
