Buenos Airesben néprajzot, embertant és régészetet tanult. Megfordult a braziliai oserdokben, járt az Amazonas menti falvakban,emberevokkel is találkozott, eljutott Boliviába, átkelt a Halál folyón /Rio das Mortes/, becsavarogta a Mato Grosso vidékét, hajókázott az Itenez vizén, még talált felderítetlen oserdoket is. Vihar az Aconcaguán címu könyvét azoknak szánta, akik a csúcsokat rohamozva vesztették életüket. /Több ilyen vállakozás követelt áldozatokat./ Utazott vonaton, hajón, sítalpon rótta a kilométereket, elefántháton merészkedett a dzsungelekbe, találkozott államférfiakkal, törzsfonökökkel, muvészekkel, vándorokkal, csavargókkal, olajmágnásokkal és arab sejkekkel. Iránban lepedőnyi lepényt evett, a Himalája eldugott falvaiban avas vajjal ízesített teát szürcsolt. Kínában pálcikákkal cápauszonyt eszegetett, az őserdoben megízlelte a kígyó és majomhúst. Az ételkülönlegességeket ette ezüst tányérból, banánlevélről, vagy újjaival, vagy aranyozott kanállal. és innen indult további útjaira. Ebben az időszakban főleg az eszperantó nyelv terjesztésén, népszerűsítésén fáradozott: beutazta Kínát, Japánt, Nepált, Indiát, Srí-Lankát, Marokkót.
1962 és 1963 között Afrika egyes országait járta egy általa szervezett nemzetközi eszperantó expedícióval, amely a Barátság Karavánja nevet viselte (Caravan of Friendship in Africa) . 1970 folyamán hat hónapig Ausztrália, Új-Guinea és Új-Zéland bennszülött lakosságával, kultúrájával ismerkedett. 1972 és 1976 között a szabadkai Városi Múzeum igazgatója. Időközben muzeológiát tanult Zágrábban, és magiszteri fokozatot szerzett, muzeológuskörökben nagy tekintélyt élvezett. Utazásai ekkor már inkább szakmai jelleget öltöttek: részt vett a néprajzkutatók chicagói,valamint a muzeológusok koppenhágai kongresszusán.
1983-ban megalapította az Eszperantó Írók Világszövetségét. 1986-ban Kínában az Eszperantó Világszövetség tiszteletbeli tagjává választották,
Nem nálunk született, de a mi emberünk lett. 75 évesen 1987-ben megkapta a megérdemelt életmű díjat,Szabadka város Októberi Díját, amiakkoriban díszpolgári címmel ért fel.
Akkor azt nyilatkozta:
„Kellemes meglepetést jelent számomra, mert nem vártam. Jó, hogy éppen attól a várostól kaptam, amelyet otthonomul választottam: Szabadkától…”
Folytatjuk : Székely Tibor munkássága – III. Rész
