Az akkori Szabadkának egészen egyéni társadalmi élete volt, másféle mint a többi bácskai városok, vagy a szomszéd Szegedé.
Az ország legnagyobb határú városa – 169000 holdat tett ki – agrár város volt, ennek a temérdek jó földnek a megművelésével foglalkozott a lakosság túlnyomó része, magyarok, bunyevácok. Ez a körülmény adta meg a jellegét ennek a városnak a múltban, de talán még ma is, mert a nagy határ százezernyi lakosából a földbirtokosoknak házuk, otthonuk volt a városban is, ahol a telet és a nagy ünnepeket eltöltötték, bekapcsolódva a városi életbe. A birtokelosztás szerencsés volt, itt a latifundiumot nem ismerték. Hét-nyolcszáz holdig terjedtek a nagyobb birtokok, ettől lefelé oszlott meg a többi.
A nagyobb birtokokon intenzív gazdálkodást folytattak, a bajsai Vojnits család tagjai közül: Vojnits Simon, Vojnits Sándor, Vojnits Jakab örökösei, Törley Gyula, Kiss Lajos, Ötömösi Magyar György, Biró Károly, Regényi Lajos.
Bíró Károly
Nem csak a termelés, de az állattenyésztés terén is országos viszonylatban ismertek voltak: Vojnits Simon magyar tájfajta szarvasmarha tenyészete, id. Vojnits Sándor, Vojnits Jakab örököseinek angol félvér ménesei. A milleniumi országos tenyészállat kiállításon Vojnits Simon tájfajta tenyészete nyerte el a milleniumi nagydíjat. Az összeomlás után Vojnits Simon 29 tenyészetéből átmentett néhány darabot és tovább tenyésztette a csonkaországban egy Bácskából, Péterrévéről átmenekült és Fejérmegyében, Perkátán letelepedett gazdacsalád, Tripolszky Ágoston és Sándor. Attól fogva a budapesti tenyészállat vásárokon ezek által kiállított magyar táj fajta szarvasmarhák minden évben első dijat nyertek.
Az értelmiségi társadalmi osztályt alkották az egyetemi képzettségű ügyvedek, bírák, mérnökök, tanárok, orvosok, tanítók és tisztviselők. A nagy város lakosságával arányos volt a kereskedők és iparosok száma.
A társas élet kiegészítője volt a katonaság tisztikara, Egy honvéd, egy közös gyalogezred és egy közös huszárezred, később honvéd huszárezred állomásoztak Szabadkán. A közös huszárezredekben szolgáltak abban az időben a mágnás és nemesi családok fiai, ezek gondtalan, vidám életet éltek, mindenütt ott voltak, ahol mulatni lehetett, – Szabadkán volt is erre elég alkalom – de a gyalogezredek tisztjei is élénk részt vetitek a társadalmi életben.
Ez a többféle társadalmi osztály, különféle kaszinókban és egyesületekben oszlott meg.
Sok tagja volt a Nemzeti Kaszinónak, amely már 1890-ben ötvenéves múltra tekintett vissza. Ebben a kaszinóban találkozott az értelmiségi és az úri földbirtokos osztály. Tagjainak száma meghaladta a háromszázat. Saját otthonába 1895-ben költözött, melyet Farkas Zsigmond és Vermes Béla kaszinói igazgatók kezdeményezése és buzgó tevékenysége hozott létre. Tervezője és építője Raichle Ferenc – Varga Károly veje – műépítész volt, bácskai ember, akinek kezenyomát több szép épület őrzi még ma is Szabadkán. Az ő tervei szerint épült a Nemzeti Bank palotája, a városi főgimnázium, a Horthy Miklós úton levő két ízléses, ma is Raichle-palotának nevezett emeletes házak.
A Kaszinó szép egyemeletes otthona , a belső berendezéssel együtt százhúszezer koronába került, ebből kilencvenezer koronát a Kaszinó tagjai és Szabadka város jegyeztek száz korona névértékű részvények alakjában, harmincezer koronával 30 pedig Vermes Gábor tette lehetővé hozzájárulásával az építkezés befejezését. A Kaszinó belső berendezésén meglátszott a sokat utazott Vermes Béla választékos ízlése. Kulturünnepély számba menő esemény volt a Kaszinó palotaavatása. Rendkívüli közgyűlés után fogadó est és díszvacsora volt, a Kaszinó összes termeiben a családos tagok feleségeikkel, leányaikkal vettek részt. Sok szép fiatal asszony és leány ízléses toalettekben tarkították az asztalok körül ülő férfiak feketeruhás sorait. Vacsora után tánc volt, amelynek a hajnali órák vetettek véget. Egy szép, hangulatos, meleg éjszaka emlékével voltunk gazdagabbak.
A téli félévekben estélyeket rendezett a Kaszinó, fővárosi művészek, Fráter Lóránd a nótás kapitány, Tarnay Alajos zongoraművész, Paulay Erzsi a Nemzeti Színház tagja, Rákosi Viktor szereplései tették emlékezetessé ezeket az estélyeket.
Paulay Erzsi
A többi társadalmi egyesületek összejöveteli helyei a Népkör, Polgári Olvasókör, a Gazdakör, a Bunyevác Kaszinó és a Kereskedők Egyesületei voltak.
Lányi Ernö
Kultúrintézmény számba ment a szabadkai dalegyesület. A zenei műveltségű dr. Brenner József szervezte meg a jóhangú intelligens fiatalság köréből, később női karral is kibővült. Elnöke volt Gyelmis Gerő, dirigensei Gál Ferenc és később Lányi Ernő, két nem mindennapi művész és zeneszerző. Gál Ferenc zongoraművész volt és elsőrangú dirigens. Lányi Ernő dalköltő volt, sok szép magyar költeményt zenésített meg, dalai ma is közkedveltek, a rádió szárnyán élvezzük azokat most, nem csak mi, de az egész ország. Lányi Ernő filharmóniai zenekart is szervezett, műkedvelők közreműködésével. A filharmóniai hangversenyek iránt élénk volt a közönség érdeklődése, ami bizonyítéka volt annak, hogy Szabadkán a komoly zenét értékelték. A dalárda sok szép, hangulatos dalestélyt rendezett, legnépszerűbbek voltak ezek között az utolsó farsangkor évente megrendezett, vidám farsangi tréfákkal fűszerezett estélyük, melyeken a mulatni vágyó közönség mindig nagy számban jelent meg. Sok minden, így ez a dalegyesület is a múlté, egy-két csoportkép, néhány szabadkai úrilakásban emlékeztet reá, hogy létezett.
Folytatótik……
Forrás: /www.kobold.theka.hu
KOMENTARI
--- reklama ---
